2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

A román orvosok is külföldre mennek

A román egészségügy legnagyobb problémája még mindig a fizetések alacsony szintje és a politikai befolyás túlzott érvényesülése – írja a Figyelő.

A román egészségügyben jelenleg dolgozó 231 ezer alkalmazott közül 14 ezer orvos. Ez utóbbi megegyezik azoknak az orvosoknak a számával, akik 2009 és 2015 között külföldre távoztak, mondta Viorel Husanu, az Országos Egészségügyi Szakszervezet, a Sanitas elnöke. Ugyanezen idő alatt 28 ezer nővér is elhagyta az országot – írja a Figyelő.

A 2015-től csökkent a Romániából távozó orvosok száma, mivel több kedvezményt biztosítottak számukra és kevesebb vonzó állás mutatkozott külföldön, mondta Viorel Husanu. „Azt tapasztaltuk, hogy a 2015-ös évtől kezdődően a kiáramlás lassulni kezdett. Azóta nagyon kevés orvos és nővér távozott” mondta az elnök az Agerpres részére adott interjúban.

A román egészségügyben a kisegítő személyzet létszáma 23 ezer fő lehet, a nővérek és más szakemberek, biológusok, bio-kémikusok, gyógyszerészek és betegkísérők köre pedig mintegy 200 ezer. „Nem tudom, hány orvos dolgozik a magánszektorban. Nehéz meghatározni a számukat, mert ugyanazok az orvosok dolgoznak az állami rendszerben és csak nagyon kevesen folytatnak kizárólag magán-praxist” mondta az elnök.

Azokkal az orvosokkal kapcsolatban, akik külföldön dolgoznak, Viorel Husanu elmondta: sokan közülük más munkaterületeken helyezkedtek el. „Az egészben az a legrosszabb, hogy kiestek a szakmából. Orvosok, akik most talán pincérként, idős-gondozóként, talán más területeken dolgoznak, amikor a román állam egy vagyont költ egy orvos felkészítésére. A legjobbakat elcsábítják és jó hasznukat veszik a külföldi egészségügyi rendszerekben, az átlagos felkészültségűek azonban gyakran más területekre kényszerülnek”.

(forrás: Figyelő.hu)
hirdetés

Könyveink