2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

A nagy árvíz idején érkezett az év orvosa

Dr. Baranyai István békési háziorvost választotta idén az év orvosának a Magyar Orvosi Kamara Békés megyei szervezete, közli a BEOL.

– Nagyon korán, négyéves koromban elvesztettem édesapámat, és azt hiszem, hogy ez a családi tragédia terelt az orvosi hivatás irányába – szólt indíttatásáról dr. Baranyai ­István. – Azt hiszem, amióta az eszemet tudom, mindig is ebben a szakmában szerettem volna dolgozni.

A Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomája után sebészként kezdett dolgozni Bonyhádon. Miként vezetett az útja Békésre?

– Ezekben az években is ­pályázni kellett az állásokra­, és így kerültem 1978-ban a bonyhádi járási kórház sebészeti osztályára, és szintén ­orvos feleségem ugyancsak az intézményben, a belgyógyászati osztályon helyezkedett el. Az egyik legjobb barátom ekkor Békés megyében dolgozott, és ő csalt ide minket 1980-ban. Éppen a nagy árvíz idején érkeztünk a ­városba. Azokban a hetekben családokat költöztettek Rosszerdőről Békésre, és szállásolták el őket a helyi iskolákban. ­Hozzájuk is kijártunk, ahogy néhány árvíz sújtotta területre­ is. (...)

Hogyan telik egy napja?

– Reggel fél ötkor kelek, és általában hat órára bejövök a rendelőbe. A 7 órakor kezdődő rendelés kezdetéig még dokumentálom az előző ­napi külső betegellátásokat és egyéb adminisztratív munkát végzek. A délelőtti rendelés 7-től 10-ig tart, majd a délutáni kezdésig betegekhez járok ki. Azután jön a délutáni rendelés, majd az újabb külsős betegellátás. Általában öt-hat óra körül végzek.

Kíváncsivá tesz, hogy szabad­idejében mivel foglalkozik?

– Szeretek olvasni, elsősorban klasszikus irodalmat, leginkább Jókait. A komolyzenét is kedvelem, illetve a rejtvényfejtés, a sudoku áll közel hozzám. S persze fontosak a továbbképzések, hiszen lépést kell tartanunk az állandó változó és fejlődő tudománnyal.

A teljes cikk

(forrás: BEOL)
hirdetés

Könyveink