hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Nemzetközi innovációs versenyt nyert az Oncompass

A Jövő Unikornisa

A magyar Oncompass Medicine (OcM) rákkutató cég nyert a Get in the Ring! nemzetközi innovációs versenyen.

A tájékoztatás szerint 109 ország 25 ezer innovációs startup vállalkozása között lett világelső a magyar Oncompass Medicine a Get in the Ring! nemzetközi versenyen.  Az Oncompass Medicine Peták István tudományos igazgató vezetésével fejlesztette ki azt az orvosi szoftvert, amely 20 ezred másodperc alatt segít az orvosnak kiválasztani a leghatékonyabb, személyre szabott, célzott terápiás lehetőségeket a rákos betegek számára. A szoftver és az általa alkalmazott eljárás már évek óta elérhető az orvosok és betegeik számára.

A 2021. április 21-én megrendezett Get in the Ring! globális döntőjében a 2019-es regionális versenyek, illetve a középdöntő nyertesei mérkőztek meg egymással. Az Oncompass Medicine a Startup Campus szervezésében, még 2019. novemberében nyerte el a visegrádi országok Get in the Ring! V4 innovációs verseny első helyezését, bejutott a középdöntő, majd a globális döntőbe, a világ nyolc legjobb innovációs csapata közé. A globális döntőben - a közönség és a nemzetközi zsűri szavazatai alapján - négy szakterület két-két döntőse vívta meg a végső összecsapást, ezúttal a digitális ringben. A magyar Oncompass Medicine az egészségügy szekcióban küzdött meg az ellenfelével, az izraeli 6degrees csapatával.

A Get in the Ring! elsődleges célja összekötni a világ jelentős ökoszisztémáit. A verseny győzteseit speciális üzleti támogatási csomagokban részesítik: a startup vállalkozásokat a világ több mint 100 országában kötik össze az adott iparág legjelentősebb vállalataival, akik anyagi és szellemi támogatásukkal elősegítik a startup vállalkozások tevékenységét, fejlődését.

Az amerikai Forbes 2018-ban a jövő megoldásának nevezte az Oncompass Medicine fejlesztését a betegek személyre szabott terápiájának kiválasztásában. 2019-ben a Bangkokban rendezett, áttörő onkológiai innovációkról tartott konferencián az OcM megkapta az Amerikai Klinikai Onkológusok Társaságának díját, majd Hágában, a globális innovációs konferencián az Oncompass Medicine képviselte Magyarországot.

Idén a Digital Europe versenyén az Oncompass Medicine megnyerte a Jövő Unikornisa Díjat, Európa legígéretesebb technológiai vállalkozása lett.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés