2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

"Legalább egy évig tart még, mire világszerte ellenőrizhető lesz a járványhelyzet"

Sok országban a nyár végéig tarthat a járványügyi korlátozások időszaka az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezésben.

Özlem Türeci és férje, Ugur Sahin a Welt am Sonntag című német lapban közölt interjúban elmondta, hogy az Egyesült Államokban és sok európai országban valószínűleg nyár végére érhető el az az állapot, amelyben már nincs szükség járványügyi zárlatra. Helyi járványkitörések továbbra is lesznek, "a háttérzaj megmarad", és új vírusváltozatok is kifejlődnek, de nagy valószínűséggel nem okoznak majd nagy veszélyt. Azonban legalább egy évig tart még, mire világszerte ellenőrizhető lesz a járványhelyzet. A SARS-CoV-2 nem is tűnik el, és az oltóanyagokat mindig hozzá kell igazítani az új mutációkhoz. Így rendre szükség lesz majd emlékeztető oltásra, de még nem tudni, hogy évente vagy ötévente, mondták.

Egyelőre azt sem lehet pontosan látni, hogy mekkora átoltottság kell a járvány megállításához. Sok szakértő szerint a lakosság 70 százalékát kell beoltani. Németországban szeptember végére lehet elérni ezt az átoltottsági arányt, fejtette ki Özlem Türeci és Ugur Sahin.

A Németországba bevándorlóként, gyermekkorukban Törökországból érkezett kutatóorvosok abból az alkalomból adtak terjedelmes interjút a Welt am Sonntagnak, hogy a napokban megkapták Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnöktől az egyik legmagasabb német állami elismerést, a Nagy érdemkereszt csillaggal nevű kitüntetést, illetve a lapot kiadó német multinacionális vállalat díját (Axel Springer Award).

A többi között elmondták, hogy 2020 januárjának harmadik hétvégéjén, a kínai Vuhanban kitört járványról szakmai lapokban közölt első beszámolók hatására határozták el, hogy félreteszik az összes munkájukat és csak az új kórokozóra összpontosítanak, mert biztosnak tartották, hogy a vírus szétterjed, és tudták, hogy technológiájuk alkalmas a világjárvány megállításához szükséges vakcina gyors kifejlesztésére. A következő munkanapon, 2020. január 27-én el is kezdték a vakcinafejlesztést. Nagyjából húsz változatot készítettek. A végül forgalomba hozott oltóanyagot már februárban előállították.

Több mint egy év távlatából látható, hogy nem sok mindent lehetett volna másként csinálni, legfeljebb néhány nappal lehetett volna gyorsítani ezt a munkaszakaszt, mondták az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szakosodott BioNTech vezetői. A biotechnológiai startup cég - feltörekvő technológiai vállalakozás - vakcinája így ugyan alig néhány hét alatt elkészült, de a biztonságosság és a hatékonyság megállapításához több tízezer emberrel bevonásával végzett klinikai vizsgálatokra volt szükség. Ez a munka - a mainzi vállalat és a New York-i központú Pfizer gyógyszeripari óriáscég Lightspeed (Fénysebesség) nevű fejlesztési programja - november elejéig tartott, akkor derült ki, hogy a végül Comirnaty néven bevezetett termék biztonságos, és hatékonysága 90 százalék feletti.

Özlem Türeci és Ugur Sahin azt is elmondták, hogy "nagyon konstruktív" az együttműködés az EU-s partnerekkel, és az összes szabályozó hatóság "gyorsan és pragmatikusan" vett részt a vakcina tesztelési és engedélyeztetési folyamatában.

Muth Lajos orvos beoltja Jókai Gyulát az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina első adagjával a szekszárdi Tolna Megyei Balassa János Kórház oltópontján 2021. március 21-én (MTI/Kiss Dániel)
Muth Lajos orvos beoltja Jókai Gyulát az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina első adagjával a szekszárdi Tolna Megyei Balassa János Kórház oltópontján 2021. március 21-én (MTI/Kiss Dániel)

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...