2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

75 százalékkal emelkedik az egészségügyiek bére

Romániában 2018 márciusától emelkedik az egészségügyben dolgozók fizetése, a tegnap kihirdetett közalkalmazotti bértörvény értelmében.

A törvényt, amely 2018 januárjára halasztotta az eredetileg júliusra beígért fontosabb béremeléseket Klaus Iohannis államfő hirdette ki. A szociálliberális parlamenti többség arra számított, hogy a kormány gazdaságpolitikáját rendszeresen bíráló jobboldali államfő visszaküldi majd megfontolásra a parlamentnek a bértörvényt. A kormánypárton belül kirobbant, a Grindeanu-kabinet leváltásába torkollt politikai válság közepette a vakációra készülő parlamentnek nem lett volna ideje a tavaszi ülésszak vége előtt – akár változatlan formában is – még egyszer megszavazni a törvényt, ha Iohannis elutasította volna a kihirdetését.

A következő öt évben lépcsőzetesen bevezetendő, átlagosan több mint 50 százalékos béremelések többsége januárban kezdődik, amikor az összes közalkalmazott bére 25 százalékkal, 2018 márciusától a tanárok bére további 20, az egészségügyben dolgozóké pedig 75 százalékkal emelkedne Romániában.

Az új bértábla magasabb béreinek bevezetése csak a magas rangú állami tisztségviselők esetében nem szenvedett halasztást. A legnagyobb, több mint 17 ezer lejes (1 millió 120 ezer forint) fizetése az államfőnek lesz, a legnagyobb és legkisebb állami fizetés aránya pedig az eddigi 15-ről 12-re csökken Romániában.

A bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) további adócsökkentések és jelentős közalkalmazotti béremelések ígéretével nyert választásokat tavaly decemberben. A nemzetközi pénzintézetek azt kérték Romániától, hogy módosítson az adócsökkentések és közalkalmazotti béremeléseket egyszerre bevezető adópolitikáján, mert becsléseik szerint a román államháztartási hiány idén a hazai össztermék (GDP) 3,7 százalékára, öt éven belül pedig akár 6 százalékára is emelkedhet.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink