2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

595 új orvosdoktor az SE-n

Eskütételüket követően dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes és dr. Hunyady László dékán avatta orvosdoktorokká az Általános Orvostudományi Karon végzett hallgatókat a Papp László Budapest Sportarénában. Összesen 595-en végeztek idén a karon, köztük 237 külföldi hallgató, akik a világ 27 országából érkeztek.

Dr. Hunyady László a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának 248. tanévében tartott avató ünnepségen mondott beszédében hangsúlyozta: nemcsak a végzős hallgatók és családjuk számára felemelő ez a nap, hanem az oktatók számára is örömöt és sikerélményt jelent. A végzettekhez szólva elmondta, az elmúlt több mint fél évtized szorgalmas és kitartó munkájával kiérdemelték az általános orvosi diplomát.

Mint mondta, nem kis teljesítmény ez, hiszen az egyetem nemzetközileg is elismert, természettudományos alapokon nyugvó orvosi képzést nyújt. A dékán példaként említette, hogy az intézmény rendre előkelő helyet foglal el a különböző nemzetközi felsőoktatási rangsorokban is. Emellett az egyetem orvosképzésének sikerét mutatja az is, hogy a hallgatók 45 százaléka vesz részt az angol vagy német nyelven folytatott nemzetközi képzési programban. Dr. Hunyady László örvendetesnek nevezte, hogy a kormányzat részéről több alkalommal is megfogalmazódott az elmúlt időszakban az orvosképzés fejlesztésének szándéka. Ez szerinte csak az oktatás, kutatás és betegellátás hármas egységének párhuzamos fejlesztésével érhető el.

További részletek az egyetem honlapján

Forrás: Semmelweis Egyetem
Forrás: Semmelweis Egyetem

(forrás: semmelweis.hu)
hirdetés

Könyveink