2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

112 - csak ha tényleg baj van

A mentők, a katasztrófavédelem és a rendőrség arra kéri az embereket, hogy csak tényleges veszély esetén hívják a 112-es segélykérő vonalat.

A 112-es számra évente érkező mintegy ötmillió hívás közül négymillió nem igényel beavatkozást, a fals hívások viszont a valóban beavatkozást igénylő helyzetek kezelésétől vonják el a kapacitást – hangzott el a három szervezet pénteki sajtótájékoztatóján, ahol bemutattak egy kisfilmet, amelyben az egyik bejelentő fára repült madarakhoz, a másik egy elromlott bojlerhez riasztja a tűzoltókat, egy harmadik pedig azért kér segítséget, mert elfelejtette a telefonja PIN-kódját. Annak alátámasztására, hogy ezek mennyire valós helyzetek, Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője lejátszott néhány, a 112-re érkező hívásról készült felvételt. Ezeken például fára szorult kismókus miatt, illetve bódé tetején rekedt papucs miatt kértek segítséget.

A szóvivő elmondta, terveik között szerepel, hogy a 112-es segélyhívó használatát tudatosító foglalkozásokat tartanak a közoktatási intézményekben is.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat Kommunikációs Igazgatója hangsúlyozta, hogy a 112 azért hasznos a mentők számára, mert kiszűri azokat a hívásokat, amelyekkel nincs dolguk, így több energia jut a valódi feladatellátásra. Ugyanakkor arra kér mindenkit, hogy feleslegesen ne terhelje a segélyhívó központokat.

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője ugyancsak hasznosnak nevezte a segélyhívó központok működését, hiszen onnan már valóban csak azok a riasztások jutnak el hozzájuk, amelyek a katasztrófavédelem beavatkozását igénylik. Arra is felhívta a figyelmet: a gyors beavatkozás egyik feltétele, hogy a bejelentők betartsák a protokollt. Vagyis elmondják a nevüket, a káreset pontos helyszínét, illetve pontosan beszámoljanak arról, hogy mi történt.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...