December 1-jén a Magyar Hipertónia Társaság Kongresszusán rendhagyó szimpóziumon ad elő az olasz Vincenzo Di Marzo, az endocannabinoid rendszer világszerte elismert, fiatal (1960-ban született) szakértője, aki nemrég tömör összefoglalást közölt a terület kutatásának jelenlegi állásáról. A közleménye kapcsán bennünk felmerült kérdésekre kerestük meg a válaszokat. Az endocannabinoid jelzőrendszer megismerése az 1990-es évek elején kezdődött a marihuana pszichoaktív komponensének, a D9- tetra-hidro-cannabinol (THC) specifikus membránreceptorának felfedezésével. Két évvel később, 1997-ben Pertwee leírta a CB1 és CB2 receptorokat is azok endogén ligandjaival, illetve a rendszer által szintetizált és a rendszert gátló fehérjékkel együtt. Ahogy az endocannabinoidok hatásmechanizmusairól és szabályozásáról, élettani és patológiai szerepéről egyre gyűltek az adatok, a rendszer szinte mindennapos szereplője lett a szakirodalomnak. A történet azonban messze nem ért véget. Az ezredfordulóra mindössze két endocannabinoidot ismertünk, az anandamidot (AEA) és a 2-arachidonoil- glicerolt (2AG). Pár éven belül három újabb vegyület neve is szóba került, ami nemcsak arra utalt, hogy az endocannabinoid család sokkal nagyobb, mint eleinte gondoltuk, hanem egyre jobban ráterelte a figyelmet bioszintézisükre és molekuláris mechanizmusaikra, sőt, az utóbbi években egyre inkább klinikai hatásaikra is.