A British Medical Journal (BMJ); a Lancet; a Journal of the American Medical Association (JAMA) és a New England Journal of Medicine (NEJM) aktuális számainak tartalmából ajánljuk.

Bár a dadogás okát mind ez ideig nem sikerült megbízhatóan tisztázni, leginkább lelki okokat tételeztek fel mögötte.  A legfrissebb kutatások szerint azonban a gének itt is meghatározó szerepet játszanak, eddig három gén hibájára derült fény.

Az a kérdés, hogy vajon a Három a burleszk „Kicsit ázottan” című tételének művészileg hiteles tolmácsolását egy befröccsözött vagy bevodkázott ember megfigyelése (ad absurdum: helyzetének átélése) szolgálja-e jobban – korántsem megközelíthetetlen. Már a válasz kimunkálásának módszertana – empirikus úton szerzett tényadatok összehasonlítása – is napnál világosabban (mintegy illuminálva!) jelzi, hogy itt komoly, a tudományosság kritériumát fenékig ürítő vizsgálódásnak nyitunk teret. A kutatás végkövetkeztetése igencsak meglepő, messze eltér a hipotézisben várt eredménytől. Azzal a feltételezéssel fogtunk munkához, hogy a bevodkázott ember per definitionem nem lehet „kicsit ázott”, csak „nagyon”. És nagyon meglepődtünk. A vizsgálatot Kocsis Zoltán 1998-ban és Szvjatoszlav Richter 1989-ben készült felvételének analízisére korlátoztuk. Nemzetkarakterológiai alapon Kocsis a fröccsös, Richter a vodkás. (Természetesen nem a két művész italfogyasztási szokásait vettük alapul, hanem azt a szocio- kulturális közeget, amely az „ázottság” fogalmának alapmintáit a két művészben már a kora gyermekkortól kezdődően kialakítottaimages/) Kocsis természetes módon úgy játssza ezt a tételt, ahogy kell. (Ne tévesszen meg senkit, hogy a szükségszerűségnek eme érzetét éppen ő alakította ki.) Biceg, tempója billeg, észleljük, hogy hőse meg sem próbálja az egyenes járás illúzióját kelteni. Sem rendőrben, sem feleségben. S hogy mindeközben úgy érezzük, mindez Bartók szelleméhez is igen közel van – csak ráadás.   Maradjunk is az egyenes járás szimulációjánál, és megdöbbentő tapasztalattal leszünk gazdagabbak. Richter „embere” robotként húz végig a szemünk előtt, semmi megingás, semmi remegés. A vizsgálati alany optimális töltöttségi szinten tevékenykedik, csak ő a megmondhatója, hogy kínos remegése, dadogása, szédelgő járása hány féldecitől lett optimális, látszólag normális: etűdösen konzekvens.   Kiindulhatunk-e abból, hogy a 74 éves Richter még nem rendelkezik megfelelő tapasztalattal sem Bartók muzsikája, sem az „ázottság” terén? Nemleges válasz esetén ugyanis további vizsgálatra lesz majd szükség. S ha az alig kétperces tétel átvilágításába belefáradna a fül, akkor két CDnyi remek zene áll rendelkezésünkre pihenés gyanánt. Gyöngyök a 20. század zongoramuzsikájából. Prokofjev (2. szonáta), Stravinsky (Piano-Rag-Music), Sosztakovics (két prelúdium és fúga), Webern (Variációk, op. 27), Szymanowski (Metopes), Hindemith (Szvit, 1922) és természetesen Bartók (Három burleszk). Minden nyomozásunk (a lemez e tekintetben nem igazán körültekintő) azt bizonyította, hogy ez a műsor egyetlen koncertprogramja volt. A helyszín Bécs, a hangszer egy csapnivaló Yamaha, a közönség macerás (ilyen műsortól talán nem is csoda), szegény Richter pedig a koncert előtt kificamította a lábát, alig tudta magát elvonszolni a hangszerhez. Hangmérnök nem volt (a lemez legalábbis nem tünteti fel), csak egy ember, aki a megfelelő gombot a megfelelő időpontban lenyomta a DAT magnetofonon. A Richter – The Master című sorozat (a ficamot kivéve) többnyire ilyen, dokumentatív felvételeket ad közre – e tény szemérmes elhallgatásával. A csapnivaló zongorát Richter a Prokofjev-szonátával valóban agyoncsapja, honnan e démoni erő? A koncert első felében azonban érezhetően nincs (?) formában. A szünet után aztán Webern darabját egy kortárs érdeklődésével próbálja meg kitalálni – egészen különleges képlet. A Bartók- sorozatból az utolsó tétel (Molto vivo, capriccioso) felülbírálhatatlan, a Szymanowskidarab (amúgy is személyes kedvencem) gyönyörű, a Hindemithszvit pedig fergeteg. E két szerző műveiből egyébként két ifjú zongorista, Piotr Andersewsky és Borisz Berezovszkij játszott mostanában egy-egy CD-nyit, csak annyit mondhatok, hogy van még hová fejlődni.   Kocsis régebbi felvételeit gyűjtötte egy csokorba az a CD, amely (a gerincre nyomtatott adat tanulsága szerint) a készülő Bartók Új Hangzó Összkiadás Sorozat 25 darabja lesz. A merítés az 1908 és 1910 közötti időszak termését érinti, 41 rövid tételt 6 hosszabb-rövidebb ciklusba rendezve (Tizennégy bagatell, Tíz könnyű zongoradarab, Vázlatok, Három burleszk, Két román tánc, Négy siratóének). Nem hitegetünk senkit, a lemez többnyire komor, fajsúlyos, nehéz zenét kínál, ha tetszik, Bartók legizgalmasabb, legtöbb irányt felmutató korszakából. Csak mértékkel szabad fogyasztani, nehogy könnyeinktől ázzunk el. (20. századi zongoramuzsika. Richter – The Master, volume 11. Szvjatoszlav Richter – zongora, Decca; Bartók Béla, Zongoraművek. Kocsis Zoltán – zongora, Hungaroton Classic)

Szülői „elakadásjelző” Rövid idő alatt jelentősen javulhat azon kisgyermekek dadogása, akik a szüleiktől (az úgynevezett Lidcombe-módszer szerint) rendszeres visszajelzést kapnak beszédük helyességéről – összegezték 54 óvodáskorú gyermek 9 hónapos követése során szerzett tapasztalataikat új-zélandi kollégák.  A minden huszadik, 3–4 éves kisgyermeket érintő dadogást a világon több száz módszerrel próbálják kezelni. Az újabb viselkedésterápiák egyike, a Lidcombe már a klinikai vizsgálatok második fázisán is túljutott. A kétlépcsős programot Mark Onslow professzor kutatási csoportja fejlesztette ki a Sydney Egyetem Egészségtudományi Tanszékén. Az első szakasz lényege, hogy a gyermek a mindennapi párbeszédek során a szüleitől kap a nap kijelölt időpontjaiban pozitív és negatív visszajelzéseket. Ezenkívül a szülők 0-tól 10-ig terjedő skálán naponta értékelik a dadogás mértékét, ahol 10 a nagyon dadog, a 0 pedig az egyáltalán nem dadog minősítésnek felel meg. Minden család és gyermek más és más, amit a programot felügyelő logopédus figyelembe vesz, és heti látogatások alkalmával az eredmények alapján ad különféle utasításokat és tanácsokat a szülőknek. A módszer jelentőségét az adja, hogy a gyermek nemcsak a logopédusnál tanul beszélni, hanem akkor is, amikor a beszéd a külvilágban – élesben – zajlik. Időnként saját magának is értékelnie kell a beszédét – így tudatosítják benne, hogy mikor dadog és mikor folyékonyak a mondatai. A második lépést a beszédhibák leküzdésében elért eredmény legalább egy éven keresztüli fenntartása jelenti egyre ritkuló szülői és logopédusi segítség/ellenőrzés mellett. Ez azért olyan fontos, mert a dadogás sikeres legyőzése után a beszéd akadozottsága még visszatérhet.