Hypoglikémia alatti ritmuszavarok kockázata

Jól ismert, hogy a hypoglikémia előfordulása fokozza kardiovaszkuláris morbiditást és mortalitást. Hiányosak arra vonatkozóan az ismereteink, hogy a hypoglikémia pontosan milyen mechanizmuson keresztül fokozza a kardiovaszkuláris események előfordulását. Néhány tanulmány számolt be arról, hogy hypoglikémia során a supraventrikularis és ventrikularis ritmuszavarok, a tranziens pitvarfibrilláció és a bradikardia megjelenése fokozott.

Jelen tanulmányban a szerzők célja a hypoglikémia alatt kialakuló ritmuszavarok gyakoriságának a vizsgálata volt magas kardiovaszkuláris rizikóval rendelkező 2-es típusú cukorbetegek körében.

A tanulmányban 25 fokozott kardiovaszkularis rizikóval rendelkező 2-es típusú cukorbeteg adatait dolgozták fel. A tanulmányba olyan 2-es típusú cukorbetegeket vontak be, akik legalább éve inzulinkezelésben részesültek és a kórelőzményükben kardiovaszkuláris betegség (ischaemiás szívbetegség, cerebrovaszkularis megbetegedés vagy perifériás érbetegség), és/vagy két további kardiovaszkuláris rizikótényező, mint hypertonia, diszlipidémia, dohányzás és elhízás szerepeltek.

A tanulmány során autonóm reflextesztek által vizsgálták a kardiovaszkuláris autonóm neuropathia fennállását, valamint 5 napos 12 elvezetéses Holter vizsgálat és folyamatos glukózmonitorozás történt (continuous interstitial glucose monitoring - CGM). Hyper-, és hypoglikémiás epizódok alatt vizsgálták a ritmuszavarok gyakoriságát, típusát, a szívfrekvencia variabilitását, és a repolarizáció markereit. 

A 25 beteg közül 14 esetben volt legalább egy hypoglikémiás és 12 esetben legalább egy hyperglikémiás epizód. A betegek összesen 134 órát töltöttek hypoglikémiában, 1258 órát euglikémiában és 65 órát hyperglikémiában. Éjszakai hypoglikémia alatt nyolcszor gyakoribb volt a bradikardiát okozó szívritmuszavarok előfordulása, mint euglikémia alatt. Nappali időszakban bradikardia nem fordult elő. Pitvari ektopiás aktivitás valamint ventrikuláris extraszisztolék is gyakrabban fordultak elő éjszakai hypoglikémia esetén, azonban nem volt szignifikáns különbség a nappali időszakkal összehasonlítva.

A szívfrekvenciavariábilitás vizsgálata során kardioakceleráció volt észlelhető hypoglikémia esetén az euglikémiás időszakkal összehasonlítva. A kardiális repolarizáció vizsgálata céljából hypoglikémia és euglikémia alatt hasonlították össze a QTc távolságot. Nappali időszakban az átlagos QTc hosszabbnak bizonyult hypoglikémia alatt az euglikémiás időszakhoz képest (402+/-49ms vs. 384+/-36ms). Éjszakai órákban nem volt szignifikáns különbség a QTc távolságban hypoglikémia és euglikémia alatt.

Tünetekkel járó hypoglikémia csak három alkalommal fordult elő, ezen időszak alatt ritmuszavar nem jelentkezett egyik esetben sem. A nagyobb, mint 2,5 mmol/l vércukorértékkel járó hypoglikémiák esetében nagyobb QTc megnyúlás volt észlelhető, mint a <2,5 mmol/l-es értékkel járó hypoglikémiás epizódok esetén. Ugyancsak nagyobb QTc megnyúlással jártak a hosszabb hypoglikémiás epizódok.  A QTc megnyúlás mértéke két beteg esetében érte el a  >500ms értéket, akiknél a baseline QTc érték euglikémiás állapotban is megnyúlt volt. Ez azt sugallja, hogy az ischaemiás szívbetegség miatt amúgy is csökkent repolarizációs rezervvel rendelkező betegek különösen nagy veszélyének vannak kitéve hypoglikémia esetén. Hyperglikémia esetén ritmuszavar nem jelentkezett.

Összességében a vizsgálat alapján elmondható, hogy a hypoglikémia előfordulása fokozza a ritmuszavarok kialakulásának veszélyét a magas kardiovaszkuláris rizikójú 2-es típusú cukorbetegek körében és ebben a betegcsoportban a hypoglikémia elkerülése kiemelt fontosságú.

Forrás:

E Chow, A Bernjak, S Williams, R A Fawdry, S Hibbert, J Freeman, P J Sheridan, S R Heller. Risk of cardiac arrhythmias during hypoglicaemai in patients with Type 2 Diabetes and cardiovascular risk – Diabetes 68: 1738-1737, 2014.