hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Virtuális kártevők

Már eddig is voltak zsarolóvírusos támadások a kórházakban, azonban még rosszabb dolgokra számíthatunk – figyelmeztet az sg.hu.

Januárban Windows XP-s számítógépek fertőződtek meg Melbourne egyik kórházában, majd műtéteket halasztottak el és számos rendszert állítottak le egy vírus miatt a neussi Lukaskrankenhausban – számol be az sg.hu.

"A kiberbűnözők felfedezték, hogy az egészségügyi szektor jövedelmező ipar lehet és azt látjuk, hogy az egészségügyi intézmények elleni támadások száma nő" – jelentette ki Raj Samani, az Intel Security európai műszaki vezetője. Mark Semmler IT-szakértő hozzátette, hogy az eddigi zsarolóvírusos támadásoknál néhány előre tervezett és különösen nagy műtétet kellett elhalasztani, de a közvélemény és maguk a kórházak sem mérték fel igazán, hogy mekkora is a fenyegetettség valójában.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a Szövetségi Információtechnikai Biztonsági Hivatal (BSI) szerint Németországban a kórházaknak még nem kell kötelezően jelenteniük a támadásokat. Egy felmérésből kiderült viszont, hogy csak az idén a 89 megkérdezett német egészségügyi intézmény közül 78 esett áldozatul zsarolóvírusos akciónak. Bajorországban 13 ilyen támadást jegyeztek fel az idén, tavaly még csupán kettőt. Semmler közölte, hogy a kórházak több szempontból sincsenek felkészülve az ilyen támadásokra. Egyrészt a gyártók nem látják el megfelelő védelemmel a készülékeiket, másrészt a személyzet sincs kellő mértékben kiképezve ezekre a helyzetekre. Vannak klinikák, amelyeknél nincs tűzfal és vírusirtó, továbbá nem ellenőrzik rendszeresen az adatok biztonságát és nincs elválasztott hálózat sem.

(forrás: SG.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!