hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Sparklab: már jelentkezhetnek az ötletgazdák

Kibővített jelentkezői körrel és a mentoráláson messze túlmutató támogatással indul az NN Biztosító innovációs laborjának idei programja.

Az NN Biztosító 2017 februárjában indította útjára startupinkubátor programját, a Sparklab by NN-t, hogy támogassa az emberi életminőség javítását szolgáló technológiai ötletek megvalósulását. Az azóta lezajlott két inkubációs körbe összesen több mint 44 országból jelentkeztek az együttműködésre nyitott startupok és vállalatok. Az elmúlt két évben így a Sparklab olyan forradalmi megoldásokhoz nyújtott mentortámogatást, amelyek többek között egészségügyi problémákkal is foglalkoztak, mint az inzulinrezisztencia, a mozgásszervi betegségek vagy a gyermekkori elhízás. Mindezekre tapasztalatokra építve a Sparklab január 14-étől megújult stratégiával igyekszik támogatni ötletek megvalósítását.

A mai szuperintenzív környezetben a legfőbb kérdés, hogy hogyan tudunk élni a technológiai fejlődés kínálta lehetőségekkel. Ezért döntöttünk úgy, hogy új szintre emeljük a Sparklab működését, mert szeretnénk minél több forradalmi újítással segíteni ügyfeleinket” – fogalmazott az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója. Sztanó Imre hozzátette: „ehhez két alapvető újítást vezetünk be a programban: egyfelől még közvetlenebb, gyakorlatibb támogatást nyújtunk a projektcsapatoknak, másfelől pedig tovább szélesítjük a jelentkezők körét. Utóbbi változtatással munkatársainkat is szeretnénk még inkább motiválni és támogatni ötleteik megvalósításában, legyen szó termékeink, működésünk vagy épp az ő munkahelyi életminőségük továbbfejlesztéséről”.

Ennek érdekében a Sparklab a korábbi inkubációs modellben nyújtott termék- és üzletfejlesztési, valamint marketingmentor tevékenységen túlmenően nagyobb fókuszt helyez az ötlet megvalósításához szükséges többletkompetenciák és erőforrások biztosítására. A program a lean startup, az agilis, valamint az investment readiness level módszertan felhasználásával kíséri végig az ötleteket, az NN csapata aktív partnerként vesz részt a koncepció és üzleti modell kialakításában és validálásában, valamint a piaci tesztelésben. A projektek megvalósítását a kezdeti fázisban lévő ötletek esetén MVP-készítésig kíséri, majd az érett szakaszban járó kezdeményezések felskálázását, nemzetközi piacra lépését is támogatja a program.

„A frissített stratégiában jócskán kibővítjük a korábbi mentortevékenységünket, amely természetesen továbbra is fontos eleme a programnak. A Sparklab programjában így sor kerül az előzetes piackutatásra és igényfelmérésre, az ügyfélközpontú termék- és szolgáltatástervezésre és a teljes körű erőforrás-tervezésre is. Az új modellben emellett még szélesebb körben várunk jelentkezéseket: a startupok és vállalati partnerek mellett a magánszemélyek kezdeményezései előtt is megnyitjuk az innovációs labor kapuit a korai fázisú ötletektől kezdve akár érett fázisban lévő megoldásokig – mondta Bozsánovics Judit, a Sparklab by NN innovációs menedzsere.

Az ötletgazdák ezen a honlapon tudják beküldeni ötleteiket egy rövid kérdőív kitöltésével és a projekt bemutatásával 2019. február 18-áig.

(forrás: NN Biztosító)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!