hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Lekörözte az orvosokat a MI

Egy nemzetközi kutatócsoport kedden bejelentette, hogy egy betanított mesterséges intelligencia nagyobb arányban ismerte fel a bőrrákot, mint a szakorvosok, írja az Index.

A számítógép 95 százalékos, a bőrgyógyászok 86,6 százalékos pontossággal ismerték fel a melanomát – számol be az MTI nyomán az Index.

A német, amerikai és francia orvosokból álló csoport több mint 100 ezer felvételt mutatott a mesterséges intelligenciának (MI), hogy megtanítsa, melyiken látható veszélyes bőrelváltozás és melyik veszélytelen. A bőrelváltozások észlelésére betanított konvolúciós neurális háló (CNN) 17 ország 58 bőrgyógyászával vette fel a versenyt. A résztvevőknek melanomás és veszélytelen anyajegyek fotóit mutatták. A dermatológusok több mint felének volt öt évnél nagyobb tapasztalata, 19 százalékuknak 2-5 évnyi, 29 százalékuk kezdő volt, vagyis két évnél kevesebb ideje praktizált.

Az Annals of Oncology című szaklapban megjelent cikk szerint a mesterséges intelligencia a legtöbb bőrgyógyásznál jobban teljesített. A dermatológusok átlagosan 86,6 százalékban ismerték fel a bőrrákot a fotókon, a képanalitikában használt CNN sikerrátája 95 százalékos volt.

A kutatók szerint a mesterséges intelligencia a gyorsabb, könnyebb diagnózist segítheti elő, ami lehetővé teszi a daganat műtéti eltávolítását, még mielőtt az továbbterjedne. Ugyanakkor a bőrgyógyászok teljesítménye javult, ahogy több információhoz jutottak a páciensekről és bőrelváltozásaikról.

(forrás: Index)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!