hirdetés
2017. július. 29., szombat - Márta, Flóra.
hirdetés

Dr. Google?

Az okoseszköz használók a Google segítségével már-már orvosnak képzelik magukat, pedig a neten sokszor nincs szakmai szűrő. A vg.hu összeállítása.

hirdetés

Az egészségügyi szakma idegenkedése ellenére az okos egészségügyi eszközök térnyerése megállíthatatlannak látszik. Az egészségügy félelmei részben jogosak, hiszen ezek a berendezések egyre több olyan funkcióval rendelkeznek, amelyek korábban csak a klinikumban voltak elérhetők, és ez hatást gyakorol az egészségügyi szakma megítélésére is.

Összeállításában a vg.hu azt írja, az adatok birtokában magukat jól informáltnak és felkészültnek vélők tömegei azonban ezzel veszélyes vizekre kalandoznak. Az adat önmagában ugyanis nem több, mint az, amit a neve sugall. Egy mérőszám. És bármilyen kijózanítóan hangzik is, az átlagos eszközhasználónak soha nem is lesz több. Az, aki nem rendelkezik az adatok értelmezéséhez kapcsolódó mély tárgyi tudással és szakmai tapasztalattal, hiú ábrándokat kerget, ha azt hiszi, felveheti a kesztyűt orvosával vagy ápolóival szemben. A mai okoseszközök nevükkel ellentétben ugyanis egy óvodáskorú gyermek tárgyi tudásával rendelkeznek. Önmagukban nem többek, mint jópofa technológiai mutatványok csillogó, divatos csomagolásba öltöztetve.

A hordozható okoseszközök célja éppen ezért nem is az, hogy mindenképpen klinikai típusú vizsgálatokat végezzenek, hanem hogy néhány kiemelt területen (lépésszám, lépéstávolság, tartáskorrekció, pulzusszám, megtett út hossza, oxigénszaturáció, vércukorszint és vérnyomásmérés, alvásminőség-elemzés) hozzájáruljon a big data adatok statisztikai szintű, számítógépes elemzéséhez, a szakmai következtetések levonásához, az esetleges beavatkozás automatikus elindításához, majd ezeket az információkat érthető formában közvetítse a felhasználónak. Okoseszköznek csak az általuk közvetített adatok alapján dolgozó külső perifériákat és platformokat nevezhetjük. Ez azt jelenti, hogy a fejlődés mostani irányát nem érdemes huzamosabb ideig erőltetni. A multifunkcionális otthoni eszközökre azonban a jövőben annál nagyobb szükség lesz.

(forrás: vg.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!