hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Agy-számítógép interfész bénultaknak

Teljesen lebénult páciensek kommunikációját tették lehetővé Németországban agy-számítógép interfész segítségével, adta hírül a BBC News.

Az agy-számítógép interfész (az agy és a számítógép közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz) a páciensek gondolatait olvasva közvetítette az igen-nem válaszokat a feltett kérdésekre. Egy mozgásképtelen férfi például ezzel a módszerrel tudta közölni: nem adja áldását lánya házasságára. A négy németországi pácienssel folytatott kutatást a PLOS Biology folyóiratban publikálták. A kutatás alatt a páciensek azt is kifejezték, hogy bezártságuk ellenére boldogok.

A páciensek előrehaladott stádiumú amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenvednek, amely miatt agyuk nem képes többé irányítani izmaikat. Ezek a betegek gyakorlatilag a testük börtönében élnek, képesek a gondolkodásra, de képtelenek mozdulni vagy beszélni. Vannak olyan betegek, akik legalább a szemüket tudják mozgatni, de a kutatás résztvevői erre is képtelenek voltak.

Az agysejtek aktivitása meg tudja változtatni a vér oxigénszintjét, aminek következtében megváltozik a vér színe. A tudósok az úgynevezett közeli infravörös spektroszkópia-eljárással figyelték az agyban áramló vér színét, miközben feltették az eldöntendő kérdéseket. A számítógép 75 százalékos pontossággal tudta megállapítani a pontos választ. Ennek megfelelően többször is feltették a kérdéseket, hogy teljesen biztosak legyenek a páciens válaszában.

"Nagyon sokat számít az életminőségük szempontjából. Gondoljuk el, hogy nincs lehetőségünk kommunikálni, aztán képesek leszünk igennel és nemmel felelni", értékelte a kutatás eredményeit Ujwal Chaudhary professzor, a svájci Wyss Center tudósa, ahol kifejlesztették az úttörő eljárást.

A bezártságszindrómán átesett páciensek szerint hatalmas különbséget jelent, ha képessé válnak a kommunikációra. Kate Allatt 39 évesen egy stroke után került ilyen állapotba, és öt hónapig szenvedett bezártságszindrómában. Ő pislogással tudott kommunikálni a barátaival: az egy pislogás igent, a két pislogás nemet jelentett. A lányos apánál tízből nyolcszor a nem választ érzékelték, amikor arról kérdezték, hogy hozzájárul-e lánya házasságához. A kutatók nem tudták kideríteni, miért mondott nemet. "De azért összeházasodtak, semmi sem állhat a szerelmesek közé", mesélte Chaudhary professzor.

A kommunikációnak ezt a formáját persze jóval praktikusabb kérdésekben használják, például amikor azt akarják megtudni, hogy vannak-e fájdalmai a betegnek, vagy szeretné-e, ha a családja meglátogatná.

(forrás: MTI / BBC)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!