hirdetés
 
  >   Eü-gazdaság   |   >   Gyógyítás   |   >   Tudomány   |   >   Informatika   |   >   Kitekintő   |   >   Jogszabályfigyelő
 
hirdetés
 
e.png

Eü-gazdaság

>

Kásler Miklós szolgálni szeretne

Struktúraváltásra igen, kórházbezárásra nem kell számítani ebben a kormányzati ciklusban – jelezte kinevezése előtti meghallgatásán dr. Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet jelenlegi főigazgatója, akit a kulturális után – kilenc hat arányban – az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága is alkalmasnak talált az emberi erőforrások miniszteri tisztére.

>

Ápolók nemzetközi napja a Péterfyben

Immár 30. alkalommal ünnepelték az Ápolók Nemzetközi napját a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézetben.

>

Nyolcmilliárd skill-laborokra

Skill-labor-hálózatot hoznak létre három egyetemi klinikán és országszerte 16 oktatókórházban, nyolcmilliárd forintos fejlesztéssel.

>

Centrumkórház-pályázatok

Három budapesti centrumkórház fejlesztésére írnak ki pályázatot, két esetben összeköltöztetésről van szó, mondta az M1 csatornán Cserháti Péter .

>

Egészségvédő adóemelés

Egy uniós tanulmány is a dohánytermékek árának további emelését javasolja az egészségpolitikai döntéshozóknak, írja a Világgazdaság .

>

A kormány becsüli az ápolókat

A béremelésekkel, az ápolói ösztöndíjakkal és a munkakörülmények javításával kívánják megbecsülni az ápolók munkáját.

>

Svébis a megszorításról és pazarlásról

A pazarlás és a pénzhiány egyszerre van jelen az egészségügyben – mondta az InfoRádió ban a Magyar Kórházszövetség elnöke.
-
hirdetés
 
gy.png

Gyógyítás

>

Tűszúrásos balesetet szenvedett a kísérő

Egy beteget kísérő nő lábába állt bele egy használt injekcióstű, miközben a kórház folyosóján beszélgetett – adja hírül a 24.hu .

>

Így alakul a transzplantációk száma

Az év első négy hónapjában már nagyon sokak életét változtatta meg a szervátültetés Magyarországon, írja a Vasárnapi Hírek .

>

Egynapos ellátás: növekvő feszültség

Növekvő feszültség és erősödő ellentét tapasztalható az egynapos ellátások terén az önálló járó-, illetve aktív fekvőbeteg-ellátást végző szolgáltatók között, írja a WebOrvos .

>

Nő a HPV miatti rákos megbetegedések száma

Balázsy Károly szülész-nőgyógyász szerint emelkedik Magyarországon a HPV okozta rákos megbetegedések és elhalálozások száma.
-
hirdetés
 
t.png

Tudomány

>

Rákszűrés otthon

Egy fejlesztésnek köszönhetően hamarosan akár otthoni diagnosztikai módszerekkel is kimutathatóvá válik például az emlőtumor, hangzott el az InfoRádió Szigma című műsorában.

>

Vezet a cigaretta és az alkohol

A dohánytermékek világszerte százezer halálesetből 110-ért, az alkohol pedig 33-ért felelős – írja a Daily Mail nyomán a 24.hu .

>

A belső óra és az emlőrák

Amerikai kutatók azonosítottak egy, a szervezet belső órájának szabályozásában szerepet játszó gént, amely hatással lehet az emlőrákra.

>

Az osteoarthritis megelőzése és tüneteinek enyhítése

Napi 1 gramm halolaj hatékonyan csökkenti az osteoarthritis tüneteit, állapítja meg a Rheumatology áttekintő tanulmánya, ami a többi táplálkozási tényező szerepét is megvizsgálja a kórkép progressziójában.
-
hirdetés
 
i.png

Informatika

>

TAJ-kártya helyett e-Szig

Bár a legtöbbenmég csak személyazonosításra használják, idén már a TAJ-kártyát is kiválthatja az új plasztikkártya, írja a Portfolio .
-
k.png

Kitekintő

>

Elhunyt Kiss István

Tragikus hirtelenséggel, 2018.május 11-én, 66 éves korában elhunyt prof.dr. Kiss István , a Magyar Hypertonia Társaság tiszteletbeli elnöke.
-
k.png

Könyvajánló

Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)
szerző: MacKinnon, R.A.–Michels, R.–Buckley, P.J., fordító: Kasos Enikő

A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az American Psychiatric Association Publishingnél immáron 3. kiadásként jelent meg. A szerzők követték a korábbi verzió szerkezetét, ugyanakkor jelentős kiegészítések is kerültek a könyvbe.

Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv
Szerző: Sigmund Karterud, fordító. Varga-Sabján Dóra

Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a mentalizációalapú csoportterápiáról szól. Szerzője a könyv megírása során szoros együttműködésben dolgozott Anthony Batemannel és más, a témában szakértő csoportanalitikussal. A könyv az MBT minden olyan aspektusát lefedi, amit az ezen a területen dolgozó terapeutáknak tudnia kell. A mentalizációalapú terápiát (MBT) borderline páciensek kezelésére hatékony eljárásként tartja számon a nemzetközi szakma.

 

 

Hogyan segítsünk a krízisben levő gyermekeknek? - A pszichiátriai sürgősségi állapotok kezelése gyermekeknél és serdülőknél
Szerkesztette: Fadi Haddad, M.D. és Ruth Gerson, M.D.

Ki ne látott már szűkebb vagy tágabb környezetében verekedős, „rossz”, „hisztis”, önsértő vagy „furcsa” gyereket? Nap mint nap találkozunk velük akár pedagógusként, szociális munkásként,  orvosként, akár egyszerű járókelőként, szomszédként, rokonként. Az első reakciónk a megdöbbenés és a harag. „Meg kellene nevelni ezt a kölyköt!” „Meg kellene őt büntetni!” Ez utóbbit az agresszív gyerekekkel meg is teszik az iskolák: megrovással, fegyelmivel vagy akár kizárással.

-
e.png

Medical Tribune előfizetés

Medical Tribune XIX.. évf., 9.. szám
    Előfizetés
    > Nyomtatott
    Lapszám vásárlás
    > Nyomtatott
    -
    j.png

    Jogszabályfigyelő

    >

    Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet közleménye (Érvényesség: 2018.04.26.)

    Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet közleménye a Pilisvörösváron közforgalmú gyógyszertár létesítésére kiírt pályázat eredményéről

    >

    Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet közleménye (Érvényesség: 2018.04.26.)

    Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet közleménye a Pomázon közforgalmú gyógyszertár létesítésére kiírt pályázat eredményéről

    >

    Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet pályázati felhívása közforgalmú gyógyszertár létesítésére (Érvényesség: 2018.04.26.)

    Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet pályázati felhívása közforgalmú gyógyszertár létesítésére

    >

    Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet pályázati felhívása közforgalmú gyógyszertár létesítésére (Érvényesség: 2018.04.26.)

    Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet pályázati felhívása közforgalmú gyógyszertár létesítésére

    >

    Közlemény igazolványok, oklevelek, bizonyítványok érvénytelenítéséről (Érvényesség: 2018.04.26.)

    Közlemény igazolványok, oklevelek, bizonyítványok érvénytelenítéséről
    -
    © 2009 - 2024, Medical Online
     A PPH Media adatkezelési tájékoztatóját ITT olvashatja.