Autoantitestek paraneopláziás szindrómákban: a szabályozottabb szűrés szükségessége
Az utóbbi években szignifikáns előrelépések történtek az autoantitestek szerepének a megértésében a paraneopláziás szindrómák (PNS), és a kapcsolódó autoimmun neurológiai betegségek patogenezisében, diagnózisában és kezelésében. Mindazonáltal, a specificitás hiánya (átfedés más klinikai szindrómákkal és/vagy tumorokkal), valamint a hozzáférhetőség hiánya a hétköznapi laborokban nehézkessé teszi a megfelelő tesztek alkalmazhatóságát.
A paraneopláziás neurológiai szindrómák (PNS) a rák távoli, indirekt hatásai az idegrendszerre, amelyekhez gyakran társul specifikus antitestek jelenléte a szérumban. Az utóbbi évtizedekben számos ilyen antitestet azonosítottak, és adtak hozzá az elérhető PNS diagnosztikus panelekhez. Ezek közül az antitestek közül számos nagyon ritka, ami felveti széleskörű PNS panelek költséghatékonyságának a kérdését. Ebben a vizsgálatban a szerzők a PNS, vagy PNS-hez köthető autoantitest-pozitivitást mérték fel az alkalmazott vizsgálati panelekben, amelynek az eredményei hasznosak lehetnek a tesztek szelektívebb alkalmazása, valamint az erre vonatkozó, evidenciákon alapuló irányelvek kidolgozása szempontjából. Az intracelluláris antigéneket megcélzó antitestek specifikus rákokhoz társulnak. Ezek közül a Hu (1-es típusú neuron sejtmag-ellenes antitest, ANNA-1), Ri (2-es típusú neuron sejtmag-ellenes antitest, ANNA-2), Yo (1-es típusú Purkinje sejt citoplazma antitest, PCA-1), CRMP5 (kollapszin válasz mediátor protein 5, vagy CV2), Ma2/Ta és az amfifizin az, amelyekről úgy gondolják, hogy diagnosztikus jelentőségük van. Ezek közül a legnagyobb prevalenciával a Hu (38,8%), és Yo (13,4%) antitestek rendelkeznek, a Ri (5,1%), Ma2/Ta (4,5%), CV2 (6,5%) és amfifizin (3,4%) kevésbé gyakori. A közelmúltban az is világossá vált, hogy egyes neurológiai rendellenességekhez olyan antitestek jelenléte társulhat, amelyek a neuronok felületi antigénjeihez (VGKC, CASPR2, LGL1, NMDAR, AMPAR, GABABR, GlyR, mGluR) kötődnek. Ezek mellett egy sor antitest ismert, amelyek a neuromuszkuláris junkció szerzett betegségeivel társulnak (VGKC, VGCC, STM, AChR, gAChR, DPPX).
Az utóbbi években szignifikáns előrelépések történtek az autoantitestek szerepének a megértésében a paraneopláziás szindrómák (PNS), és a kapcsolódó autoimmun neurológiai betegségek patogenezisében, diagnózisában és kezelésében. Mindazonáltal, a specificitás hiánya (átfedés más klinikai szindrómákkal és/vagy tumorokkal), valamint a hozzáférhetőség hiánya a hétköznapi laborokban nehézkessé teszi a megfelelő tesztek alkalmazhatóságát. A gyakorlati irányelvek ellenére olyan, széles spektrumú antitest-panelek is vannak forgalomban, amelyek klinikai haszna igencsak megkérdőjelezhető, ha figyelembe vesszük egyes antitest típusok, valamint betegségek ritka előfordulását. A szerzők 5 különböző, két nagy klinikai laboratórium gyakorlatában alkalmazott PNS vizsgálati antitest tesztet mértek fel retrospektív módon. A gyakori PNS antitestek tekintetében a két laborban végzett vizsgálatok hasonló arányban adtak pozitív eredményt ANNA-1 0,43% és 0,48%, p>0,05; PCA-1 0,24% és 0,30%; ANNA-2 0,04% és 0,12%; amfifizin 0,24% és 0,10%. Az ANNA-3, AGNA-1, PCA-2, PCA-Tr (PCA-3) antitestek hiánya, vagy alacsony prevalenciája a széles spektrumú tesztekben azt jelzi, hogy a klinikai előfordulásuk nagyon ritka. A klasszikus és nem klasszikus PNS autoantitestek mellett az egyik labor vizsgálta neuromuszkuláris junkció szerzett betegségeihez társuló autoantitesteket is, a VGKC autoantitest 4,23%-ban, az STR ellenes autoantitest 4,16%-ban mutatott pozitivitást. Az összesen vizsgált 1589 betegből 226 (~14%) esetén találtak 1 vagy több autoantitest pozitivitást, ezek 76,6%-a 1, 14,6%-a 2, 5,8%-a 3, 2,9%-a 4 vagy több antitestre bizonyult pozitívnak. Mindent összevetve az egy, vagy két antitestre mutatott pozitivitás adta az esetek 91,1%-át. Az egyetlen-antitest pozitivitás eloszlása a neuromuszkuláris junkció szerzett betegségeihez társuló antitestek emelkedett prevalenciáját mutatja. Ennek fényében javasolható három fő panel alkalmazása, az antitest célpontjának a lokalizációja, a klinikai prezentáció, és a kórtörténet alapján. Azokat a betegeket, akik valamelyik, szerzett neuromuszkuláris junkció betegségre jellemző antitestre pozitívnak bizonyultak, tovább kell vizsgálni intracelluláris és neuronális felületi antigének irányába, a klinikai manifesztáció és/vagy rákrizikó alapján. Első vonalban a PNS-re leginkább jellemző antitesteket kell vizsgálni (Hu, Ri, Yo, Amfifizin és CRMP-5), tehát valamennyi laboratórium számára egy olyan költséghatékony teszt kell a prioritást jelentse, amellyel ezek az antitestek kimutathatók.
Összefoglalva elmondható, hogy az itt közölt adatok jó irányvonalat adnak a diagnosztikai módszereken, klinikai betegségen és/vagy antitest-pozitivitáson alapuló antitest-vizsgálati panelek kidolgozásához.
Forrás: Tebo AE, Haven TR, Jackson BR. Autoantibody diversity in paraneoplastic syndromes and related disorders: The need for a more guided screening approach. Clin Chim Acta. 2016 Aug 1;459:162-9. doi: 10.1016/j.cca.2016.06.006. Epub 2016 Jun 7.
