hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Gyógyítás

Új szindróma: étrend okozta mozgás- és kognitív zavar

A Bostoni Egyetem orvoskarának kutatói egy olyan új szindrómát fedeztek fel, amely valószínűleg kórházi betegek ezreiben kialakul.
A szindrómát a SHAKE betűszóval jelölték, ami a „cachexiás epizódot követő étrendkiegészítéshez kapcsolódó hiperammonémiának” (Supplement-associated Hyperammonemia After C(K)achetic Episode) felel meg. Ez az állapot mentális- és járászavart eredményez, de megelőzhető azzal, hogy ha nem adnak fehérjében dús étrendet azoknak a betegeknek, akik kórházi felvételük előtt legalább egy hétig hiányosan táplálkoztak.
 
Az új szindrómáról az Archives of Internal Medicine-ben számoltak be, és az Eurekalert internetes portál is hírt adott róla.
 
A mentális zavar kognitív zavart, figyelemzavart, megváltozott éberségi szintet és módosult tudatállapotot foglal magában. A kórházba került betegek 10–50 százalékánál tapasztalható, és a neurológiai konzultációk jórésze emiatt történik.

A közleményben két beteg esetét írják le, akik más-más ok miatt kerültek kórházba, de az közös volt bennük, hogy felvételük előtt több mint egy hétig alig táplálkoztak. Az egyik betegnek kórházi tartózkodása harmadik napjától naponta háromszor fehérjedús étkezést biztosítottak. Az ötödik napra a beteg felfogása lelessult, és olyan fokú mozgászavar alakult ki nála, hogy csak segítséggel tudott járni. Vérének ammóniaszintje a felvételkor mért szint kétszeresére emelkedett, de májfunkciója normális volt. Magas ammóniaszint általában májbetegség esetén mérhető, de ennek a betegnek a kórtörténetében sem szerepelt májbetegség. A hetedik napon megszakították a fehérjedús táplálást, és a beteg állapota 24 órán belül rendeződött.
 
A másik beteg szintén naponta háromszor fehérjedús ételt kapott felvétele harmadik napjától fogva. Kórházi tartózkodása hatodik napján családjának feltűnt, hogy zavart és a járása olyan bizonytalan, hogy eleséstől kell tartani. Ennek a betegnek is magas volt az ammóniaszintje, noha a májfunkciós tesztek eredménye normális volt, és korábban sem volt májbetegsége. A fehérjedús táplálás megszakítása után 24 órán belül tünetei elmúltak és ammóniaszintje is normalizálódott.
 
Miután minden egyéb szóbajövő okot kizártak, a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a tüneteket és a magas ammóniaszintet az okozta, hogy a hiányos táplálkozás után túlságosan gyorsan tértek át a nagy fehérjetartalmú étkezésre.
 
Dr. Michael Perloff, a kutatás vezetője szerint számos oka lehet annak, ha a kórházban megváltozik a beteg mentális státusza. Az azonban általában nem vetődik fel  – a vizsgált két, komplex betegségekkel élő betegek esetében sem –, hogy az étrend lehet a bűnös. Dr. Perloff becslése szerint ez a szindróma évente több mint 10 000 kórházban töltött napért és számtalan betegségért lehet felelős az Egyesült Államokban, sőt, időnként halálhoz is vezethet.
 
Dr. Weisz Júlia, medicalonline
 

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés