hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Teljeskörű fejlesztés

Közös munkába fogott a sérült fiatalok fejlesztésével foglalkozó szegedi GEMMA Központ és a Szent Vincent Rehabilitációs Központ, írja a Délmagyar.

– Naponta keresnek meg szülők a kisgyerekek fejlesztésével kapcsolatos kérdésekkel, problémákkal. Ahogy elkezdődött az iskola, egyre több gyerekről „állapítják meg", hogy SNI-s (sajátos nevelési igényű), viselkedés-, tanulási zavaros vagy éppen autista, pedig lehet, hogy csak túl feszes nekik az a tempó, amit például az óvoda után megkövetelnek tőlük. Ez tömegesnek nevezhető jelenség. A hozzánk érkező gyerekek készség-, képességprofilját – a szülővel folytatott problémafeltárás, majd a gyerekek alapos megfigyelése után – szakembereink sokrétű vizsgálattal felmérik. Így tudjuk elkezdeni megfelelő fejlesztésüket – mondta el Berta Éva, a sérült gyerekek fejlesztésével foglalkozó szegedi GEMMA Központ gyógypedagógusa és szakmai vezetője.

– Az egészséges gyerekek fejlesztésénél most széttagoltság tapasztalható Szegeden, holott a problémát komplexen kellene kezelni. Ez azt jelenti, hogy hordják a szülők például logopédushoz a gyereket a beszédkészségének fejlesztéséhez vagy gyógytornászhoz mozgásfejlesztésre, de lehet, hogy gyógypedagógusra, pszichológusra vagy más szakemberre is szükség lenne a fejlesztéséhez. Amikor a szülők megkapják a diagnózist, legtöbbször kétségbeesnek, és nem is tudják, milyen irányba induljanak el segítséget kérni – vette át a szót Péntek Imréné, a GEMMA Központ igazgatója. – A Szent Vincentben ugyanakkor egy helyen rendelkezésre áll a teljes infrastruktúra az egészséges gyerekek komplex fejlesztéshez, ami jelenleg hiányzik Szegeden – hangsúlyozta Péntek Imréné. 

Ezért döntöttek úgy, a rehabilitációs központtal összefogva októbertől kísérleti jelleggel közös munkába kezdenek. A GEMMA a fejlesztéssel foglalkozó szakemberek egy részét, illetve tudásukat, az intézmény pedig az eszközöket, a helyet és a szakemberek másik részét adja. Az együttműködés egyben arra is szolgál, hogy felmérje a lakossági igényeket az egészséges gyerekek komplex fejlesztésére – januártól ugyanis nagyobb kapacitással folytatnák a közös munkát.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés