hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Európai Donációs Nap

Október 13-án szombaton 10 és 20 óra között Budapesten, a városligeti Nagyréten tartják az Európai Donációs Napot.

Kapcsolódó cikkek

A Szervdonáció és Transzplantáció Európa Napot az Európa Tanács kezdeményezésére 1996-ban, Genfben rendezték meg először, majd 2005-ben a WHO a Szervdonáció és Transzplantáció Világnapjává nyilvánította. A rendezvény célja tiszteletadás a donorok és családtagjaiknak illetve szolidaritás kifejezése a szervátültetésre váró betegek és családtagjaik iránt. Ez a nap legalább egyszer évente lehetőséget teremt arra, hogy határokon átívelően eshessen szó a szervátültetésről, mint életmentő beavatkozásról, emellett a szervátültetésen már átesett emberek köszönetüket fejezik ki az átültetéseket végző sebészeknek, transzplantációs szakembereknek.

A rendezvény alkalmából Pro Vita díjban részesülnek az „életet adományozó” szervdonorok, idén 56 olyan önzetlen ember, akik saját szervük felajánlásával járultak hozzá élődonoros átültetés révén valamely családtagjuk, barátjuk gyógyulásához. A kitüntető elismerést az Emberi Erőforrások Minisztériumnak képviselője adja át.

Szt. Kozma és Damján díjat ad át a Transzplantációs Alapítvány Szabó Zoltán és Bodor Elek professzoroknak, akik 20 évvel ezelőtt indították el Magyarországon a szívátültetést.

Magyarországon, Szegeden éppen 50 éve végezte el dr. Németh András az első veseátültetést. Hogy ezt megtehette, az egy rendkívül bátor és önzetlen embernek köszönhető, aki testvérének adta egyik veséjét, s így az első élődonor lett hazánkban. Ő mai is él, egészségnek örvend, és ezen a jeles napon kitűntetésben részesül.

Miért beszéljünk róla?

  • Előzetes felmérések alapján a magyarországi lakosságnak csupán 46%-a ismeri helyesen a szervadományozással kapcsolatos jogi szabályozást.
  • A Szervkoordinációs Iroda saját felmérése szerint az intenzív osztályon, a szervdonorok családtagjaival történő kommunikációt végző orvosok szerint munkájukat jelentős mértékben segíthetné a szélesebb körű lakossági tájékoztatás.

A szervadományozásról

Mit jelent a feltételezett beleegyezés elve?

A feltételezett beleegyezés (presumed consent) azt jelenti, hogy ha valaki életében nem tiltakozott az ellen, hogy szerveit halála esetén szervátültetési célokra felhasználják, akkor feltételezhető, hogy beleegyezik ebbe, és ezért elvégezhető a transzplantációs célú szervkivétel. Magyarországon a jogi szabályozás ennek
megfelelő.

Mit jelent az agyhalál?

Agyhalál: az agy – beleértve az agytörzset is – működésének teljes és visszafordíthatatlan megszűnése. Az agyhalál jogi és orvosi értelemben is halált jelent, tehát azonos az egyén halálával hagyományos, köznapi értelemben véve is.

  • Magyarországon szervkivétel csak agyhalottból vagy élődonorból lehetséges.
  • Magyarországon vese, máj, szív, valamint kombinált vese- és hasnyálmirigy átültetést végeznek. A tüdőátültetés osztrák-magyar együttműködés keretei között elérhető magyar betegek számára, Bécsben, így egy szervdonor akár 6 ember életét is megmentheti! Akik nem kapnak időben szervet, azok meghalnak várakozás közben!
  • További információ: www.ovsz.hu/szervdonacio
    www.atenapod.eu
(forrás: Országos Vérellátó Szolgálat, MedicalOnline)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés