hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Stressz ellen mindfulness

A boldogságkutatók egyetértenek abban, hogy a külső tényezők csak tíz százalékban befolyásolják a hosszú távú boldogságot, írja a hvg.hu.

A modern agykutatás bebizonyította, hogy az emberi agy mindennap új idegsejteket termel. Ez az úgynevezett neurogenezis, amely felelős az agy alkalmazkodóképességéért, a neuroplaszticitásért. Ennek köszönhető, hogy agyunk megszokja, és egyre jobb lesz abban, ahogyan gondolkodunk, ahogyan a világot látjuk. Ebből következik, hogy a stresszkezelés nem olyan készség, amit kétnapos workshopon át lehet adni, hanem alapképesség, amely nélkül sikeres és boldog ember elképzelhetetlen a XXI. században. A stresszkezelés tulajdonképpen az alkalmazkodóképességről szól. Arról, hogy ha kell, képesek legyünk a kiemelkedő koncentrálásra és teljesítményre, ugyanakkor arra is, hogy mind testi, mind szellemi értelemben teljesen ki tudjunk kapcsolni.

Az orvostanhallgatók különösen rossz helyzetben vannak. Egyrészt már az egyetemre bekerülés óriási erőfeszítést igényel, az egyetemen pedig a szinte befogadhatatlan mennyiségű tananyag arról szól, hogy van egy fantasztikusan összerakott, remekül működő szerkezet, a test, amely elromlik: az ember beteg lesz, szenved és meghal. Akinek van medikus ismerőse, tapasztalhatta, mennyire rááll a gondolkodása a negatívumokra: a hallgatók hajlamosak az éppen megismert, akár igen ritka betegségek tüneteit is önmagukon diagnosztizálni. A képzés célja, hogy a leendő orvos észrevegye a negatívumokat, észrevegye a betegséget. Ezzel nincs is baj, de pont ezért különösen fontos a hallgatóknak tudatosítaniuk, hogy éppen melyik szemüvegüket kell viselniük.

Az állandó stressz, a negatív gondolkodás egyenes út a kiégés felé. Viszont ha valaki boldog, az nem csak neki jó. Egy harvardi kutatás szerint a boldog hangulatban lévő orvos 19 százalékkal gyorsabban állítja fel a helyes diagnózist, mint az a társa, aki közönyös vagy stresszes állapotban van. Tehát az egyéni boldogság kihat az egész rendszerre.

Mint a hvg.hu írja, ezért hozták létre a Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatóságával közösen a Mindfulness Labet, a mindfulness alapú egyéves tehetséggondozó képzést, amely kétszer tíz alkalomból áll. A képzéshez kutatás is kapcsolódik: mérték a résztvevők szervezetének alkalmazkodóképességéről információt adó szívfrekvencia-variabilitást és pszichológiai tesztek segítségével a szubjektív jóllétet is.

(forrás: hvg.hu)
Olvasói vélemény: 9,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés