hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Pápai áldás egy győri orvosnak

Ötvenöt évnyi egyházközségi munkásságáért XVI. Benedek pápa oklevelét vehette át a napokban dr. Schmidt Péter győri gyermekorvos, írja a Győr24.

„Nagyon rossz kisgyerek voltam, sáros cipővel szaladtam át a templomba” – így kezdte a beszélgetést dr. Schmidt Péter, aki ötéves korában már ministránsként rendszeresen felkereste Isten házát. 1962-ben aztán a 250 éves szigeti Szent Rókus templom ásatásán is segédkezett, de a pinnyédi kápolna felújításának is aktív résztvevője volt.

„Bencés diákéveim alatt sem hanyagoltam az egyházat, akkor is folyamatosan segítettem a munkájukat, persze ez édesapámnak is köszönhető, hiszen ő volt az egyházközség korábbi elnöke, a tagságot is tőle örököltem” – folytatja az élménybeszámolót a doktor, aki mint egyfajta földi életmentő, az orvosi pályát választotta hivatásául, nem véletlenül.

Több évtizedes hitbe vetett munkásságért nemrégiben egy különleges oklevéllel is jutalmazták, melyet XVI. Benedek pápa küldött a Vatikánból – ezzel is kifejezve apostoli áldását – és amelyet éppen a szigeti templom felszentelésének 300. évfordulóján vehetett át, Galavics Józseftől.

„Nagyon fontos számomra ez az elismerés, hiszen ezzel az emléklappal csak nagyon kevesen büszkélkedhetnek. Úgy érzem, elengedhetetlen, hogy a fiataloknak is átadjuk az általunk közvetített hitet, a vallásnak a templom falain kívül is érvényesülnie kell” – hangsúlyozta dr. Schmidt Péter a Győr24-en.

(forrás: Győr24)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés