hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Nemzetközi megmérettetésen a fiatal kardiológusok

Athénban rendezik majd meg az első pacemaker versenyt, ahol három magyar fiatal kardiológus is képviseli hazánkat.

Esetismertetéseiket tudományos előadás formájában ítéli majd meg a nemzetközi zsűri. A jelöltek kiválasztása a XXV. Ifjúsági Kardiológus Napokon történt, és mint prof. dr. Gellér László, a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika osztályvezetője, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnökségi tagja mondja: olyan színvonalas beszámolókat hallottak, hogy a tervezett egy helyett három fiatalt is delegáltak az athéni megmérettetésre.

A szívritmuszavarok eszközös terápiája az utóbbi időben folyamatosan fejlődik, egyre több szívritmusszabályozó készüléket (pacemakert) ültetnek be szerte a világon, és hazánkban is. A pacemaker-beültetést és -programozást így egyre több fiatal kardiológus végzi Magyarországon is. Ezért volt érdekes az a kezdeményezés, amelyet a Vitatron/Medtronic cég indított, és amely tulajdonképpen lehetőséget teremt a fiatal kollégák számára, hogy érdekes pacemakeres eseteiket nemzetközi szinten is bemutathassák, és az azok kapcsán felmerülő kérdéseket megvitathassák.

Magyarország a kardiológia minden területén, így az egymillió főre jutó pacemaker beültetések számában is Európa élvonalába került. Az ilyen típusú beavatkozásokat végző intézményekben dolgozó fiatal kardiológusoknak, illetve kardiológus szakorvosjelölteknek lehetősége nyílik az operációkban történő segédkezés mellett olyan magas színvonalú tudományos munkában való részvételre is, ami által kellő motivációt, teret és szakmai kihívást kapnak ahhoz, hogy lássák, itthon is van jövőjük – mondja dr. Szegedi Nándor, a Magyar Kardiológusok Társasága Ifjúsági Bizottságának elnöke. Az idei, immár XXV. Ifjúsági Kardiológus Napokon több tudományos szekcióban is kiemelt szerepet kapott a pacemaker-terápiával kapcsolatos szakmai ismeretanyag bemutatása.

A szívritmuszavarok eszközös terápiája folyamatosan fejlődik, egyre több pacemakert ültetnek be hazánkban (Fotó: archiv)
A szívritmuszavarok eszközös terápiája folyamatosan fejlődik, egyre több pacemakert ültetnek be hazánkban (Fotó: archiv)

A Vitatron/Medtronic cég szponzorálásával megszervezett nemzetközi versenyen Európa, illetve a feltörekvő országok pacemaker-beültetéssel, vagy utánkövetéssel foglalkozó fiatal kardiológusai mérik össze tudásukat.  Mindemellett a rendezvény legfőbb célja, hogy összehozza a pacemaker-beültetéssel foglalkozó szakembereket, akik saját érdekes eseteik bemutatásával nemcsak versenyeznek, de rendkívül fontos információkat adnak át egymásnak. Most a kardiológus napokon mindhárom előadás olyan színvonalas és izgalmas volt, hogy úgy döntöttünk: mindhármuknak ott a helye a világ legjobbjai között Athénban – mondta prof. dr. Gellér László osztályvezető, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnökségi tagja, aki az egyik döntnöke volt a versenynek. – A magyar pacemaker-beültetés világszínvonalú, és ebbe a munkába tevőlegesen kapcsolódnak be a fiatalok is. Ők nemcsak a betegmenedzsment résztvevőjeként látják az eseteket, hanem mindhárom kolléga már aktívan végez beültetéseket is, ebből választották ki a legizgalmasabbakat, amelyekről nagyon igényes szakmai előadásokat prezentáltak. A mi centrumunkban 6-7 harminc évnél fiatalabb kolléga dolgozik, ez is bizonyítja, hogyha megfelelő szakmai hátteret, kompetenciát és lehetőséget kapnak, akkor szívesen maradnak itthon. A pacemaker egyre nagyobb teret nyer a kardiológián belül, ezt a beavatkozásta legnagyobb centrumokban nagy számban végezzük, így az ott lévő fiataloknak sok lehetőségük van tanulni, fejlődni – tette még hozzá Gellér László.

(forrás: Magyar Kardiológusok Társasága)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés