hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Napozni vagy nem napozni délben?

Szakmai érvekkel cáfolja a bőrgyógyászokat tömörítő Magyar Dermatológiai Társulat vezetősége azt a tanácsot, amely szerint a déli órákban érdemes napozni, írja a HVG.

hirdetés

„Mostantól nem tilos 11 és 15 óra között a napra menni” – konferálta fel a Tv2 riportját a „magyar kutatóra, Szendi Gáborra” hivatkozva a legerősebb állítással. Szendi – pszichológus, programozó matematikus, a paleo táplálkozás magyarországi elterjesztője – arról beszélt, hogy pont „akkor kell napozni, amikor a bőrgyógyászok éppen tiltják”. Ugyanis szerinte ebben az időszakban képződik a legtöbb D-vitamin a szervezetben, amely segít a daganatos betegségek megelőzésében. Idézték azt is ugyanakkor, hogy egy amerikai kutatás szerint többet árt a napozás, mint amennyit az így termelődött D-vitamin használ.

Az országos hírműsorban elhangzott állítások totálisan szemben állnak azzal, amire a napozással kapcsolatban a bőrgyógyászok minden évben megpróbálják felhívni a figyelmet. Ezért a HVG megkereste a Magyar Dermatológiai Társulatot (MDT), amelynek vezetősége tételesen reagált a kedd esti műsorban elhangzottakra.

Állásfoglalásuk szerint: „Mivel az UVB-sugártartomány játszik szerepet a D-vitamin-képződésben, és az UVB-sugárzás a legerősebb 11 és 15 óra között, ebből valóban felületes szemlélő számára úgy tűnhet, hogy ebben az időtartamban képződik a legtöbb D-vitamin. De aki mélyebben ismeri a D-vitamin bőrben való képződését, az azt is tudja, hogy már kis mennyiségű UVB is eléri a D-vitamin képzés maximumát, vagyis a fénymennyiség növelésével nem lehet korlátok nélkül növelni a D-vitamin mennyiségét.

Tehát nem szükséges a déli, káros sugaraknak kitenni magunkat azért, hogy elegendő D-vitamin képződjön a bőrünkben, ugyanakkor a későbbi hónapokra sem tudunk tárolni ebből a mennyiségből. A déli napozás olyan lenne, mintha ágyúval lőnénk verébre, és vállalnánk egy nagy kockázatot könnyen elérhető cél érdekében. Ha az arc és a karok szabadon vannak, már a hetente néhányszor napon töltött negyed-fél óra alatt elegendő mennyiségű D-vitamin termelődik a nyári hónapokban. Vagyis továbbra is igaz a bőrgyógyászok javaslata: 11-15 óra között nem jó napozni!

(forrás: hvg.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés