hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Munkaalkoholizmus és edzésfüggőség

Idén tizenharmadik alkalommal rendezték meg Szegeden a Forum Humanum – Szegedi Pszichológiai Napokat, melynek egyik vendégeként Zacher Gábor beszélt a függőség mibenlétéről  – adta hírül a szegedma.hu

Az ország legismertebb toxikológusa már előadása kezdetén felvilágosította hallgatóságát, hogy mindannyian az érintett csoportba tartozunk. Függőségről elsősorban a kábítószer, az alkohol, illetve a szerencsejátékok kapcsán szokás beszélni, pedig a fogalom érintheti az egészségtelen mértékű televíziózást, internetezést, vásárlást vagy akár a testmozgást is. Modern kori betegség a munkaalkoholizmus is, amely főleg a multinacionális vállalatok arctalan dolgozói körében pusztít.

Genetikai hajlam valóban van a függőség tekintetében, erre azonban nem lehet mindent fogni. Sok múlik a gyermekkori szocializáción, egy jelentéktelenebbnek tűnő esemény is beteges szintű függőséggé eszkalálódhat. A gond a kommunikációval van Zacher Gábor szerint, amely mind a társadalom, mind pedig a család oldaláról rosszul működik hazánkban. A szenzációhajhász média a fent említett sztereotípiákat emeli csak ki a kábítószerfogyasztókról, így torzítja a valóságot, és egyetlen szál füves cigaretta elszívását is démonizálja. A gyerek meg sem meri említeni szüleinek, hogy kipróbált valamilyen szert, sőt teljesen elzárja ezt a témát előlük, így azok akkor sem tudnak segíteni, ha a dolog tényleg komolyra fordul.

További részletekért kattinston ide! 

 

(forrás: SZEGEDma)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés