hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Müller Veronika vezeti a Pulmonológiai Klinikát

Tizenegy évig volt a Pulmonológiai Klinika igazgatóhelyettese, július 1-től pedig ő vette át dr. Losonczy Györgytől az igazgatói posztot.

Dr. Müller Veronika családjában mindenki mérnök, ő pedig már a gimnázium alatt eldöntötte, hogy az orvosi hivatást választja. Először a Kórélettani Intézetbe került, majd laboratóriumi diagnosztika szakvizsgát követően, 1999 óta dolgozik a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján – idézte fel. Férjével együtt 2,5 évig kutattak Németországban, ahová vitték magukkal két éves kislányukat is, majd pedig az Egyesült Államokba mentek, amikor második gyermekük egy éves volt. Mindkét helyen ideális körülményeket tapasztaltak a gyerekneveléshez, hiszen ott teljes mértékben a családok szükségleteit veszik figyelembe – osztotta meg tapasztalatait.

Új igazgatóként a meglévő szakmai profilok erősítése mellett a speciális ellátásokat is szeretné szélesíteni, a többi között például az immunológiai profilt, a palliatív ellátást, illetve a bronchológiai beavatkozásokat – emelte ki. Az oktatással kapcsolatos terveiről szólva elmondta, hogy a következő évben a három nyelven folyó képzést egységesítik; korszerű oktatási anyagok kidolgozása is fontos feladat, amihez a fiatal orvosokat és hallgatókat is be kell vonni – hangsúlyozta. Hozzátette: a pulmonológia iránt érdeklődőknek speciális gyakorlati kurzusok indítása mellett egy bronchológia skill labor létrehozása is szerepel a tervek között. Dr. Müller Veronika igazgatóként fontos feladatának tekinti az oktatásban részt vevő szakdolgozók elismerésének növelését. Kutatási célok közül a fennálló nemzetközi együttműködések, közös kutatási projektek további erősítését emelte ki, továbbá egy mentori belső támogatói rendszert is szeretne kialakítani. Egyetemen belül, más intézetekkel és klinikákkal szeretnének a jövőben szorosabban együttműködni, ugyanakkor a klinikán belül működő kutatócsoportok kooperációját is fokozni kell – tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan átköltözhetnek a Tömő utcába, ezzel a térbeli távolságból adódó nehézségek megoldódnának.

Új igazgatóként nagy hangsúlyt szeretne fektetni arra, hogy családbarát intézkedésekkel támogassa a dolgozókat. A tervek között szerepel egy ápolói egyéni motivációs rendszer kidolgozása is, amellyel reményei szerint megakadályozható az elvándorlás. A gyermekvállalás előtt állóknak azt javasolja, ha megoldható, minél hamarabb – akár egy év után – térjenek vissza a munkába. Felhívta a figyelmet: az otthon töltött idő a tudományos fejlődésre is lehetőséget adhat. Példaként említette több kolleganőjét, akik a gyes alatt írták meg PhD-munkájukat.

Dr. Müller Veronika a többi között a tüdőgyógyászati kórképek kialakulásában fontos szerepet játszó dohányfüst káros hatásait vizsgálta, igazolta a légúti hámsejtek dohányfüst hatására kialakuló károsodásának egyes útvonalait, és azonosította a károsodás kivédésében fontos tényezőket. Jelenlegi kutatásaik kapcsán elmondta: 11 ország csatlakozásával a régióban az ismeretlen eredetű (idiopátiás) tüdőfibrózis regisztere jött létre, melynek legnagyobb magyarországi centruma a Semmelweis Egyetem. A Pulmonológiai Klinikáról nagyjából 140 beteget vontak be a regiszterbe, ahol elsősorban az országok közötti különbségeket próbálják feltérképezni, bizonyos gyógyszermellékhatásokat is vizsgálnak, közli az egyetem honlapja.

Dr. Müller Veronika (Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem)
Dr. Müller Veronika (Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem)

 
(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés