hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Ma van a Nemzeti Rákellenes Nap

Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre többet tudunk a rákos betegségekről, azonban a beteg és környezete kapcsolatáról viszonylag ritkán esik szó.

Magyarországon 1993 óta minden év április 10-én tartják a Nemzeti Rákellenes Napot. Az időpont dr. Dollinger Gyula sebész, ortopéd szakorvos, egyetemi tanár születésének napja, aki 1902-ben megalakította az Országos Rákbizottságot, így a hazai rákkutatás úttörőjének számít. 

Az elmúlt 100 évben nagy fejlődésen ment keresztül az orvostudomány a daganatos betegségek kezelésében, azonban a megelőzés még mindig az egyik legfontosabb lehetőség. Amennyiben felismerik a betegséget előidéző rizikófaktorokat, a rákos megbetegedések egyharmada megelőzhető lenne (World Cancer Report 2014).

Milyen tévhitek nehezítik a beteg körülményeit?

Számos tévhit létezik, azonban talán amelyik a leginkább megnehezíti a rákos beteg és környezete kapcsolatát, az a feltételezés, hogy a rák fertőző betegség. Ebből a tévhitből adódóan a beteg megbélyegzetté válhat, elszigetelődhet a munkahelyén, de szűkebb környezetében is. Hasonló nehézségek adódhatnak a gyógyult beteg számára is, amikor visszailleszkedik a munkaerőpiacra.

Másik gyakran felmerülő téveszme, miszerint minden rák gyógyíthatatlan, holott a daganatos megbetegedések számos fajtája gyógyítható. A gyógyulásban, az életminőség fenntartásában, az életesély növelésében azonban nagy szerepet játszik a korai felismerés és a megfelelő, személyre szabott terápia kiválasztása. Minden életkorban fontos, hogy részt vegyünk az aktuális szűrővizsgálatokon, kiváltképpen, ha az egészséget veszélyeztető életmódot folytatunk, pl. dohányzás esetén fontos lehet a részvétel a tüdőszűrésen. Bár Magyarországon a tüdőszűrés vizsgálatot a TBC felismerésére és a fertőző kór visszaszorítására vezették be, több esetben fedeztek fel tüdőrákos megbetegedést is a vizsgálat során. Mivel a dohányzók esetében mintegy negyvenszer nagyobb az esély tüdőrák kialakulására, a tüdőgyógyászok fontosnak tartják a rendszeres röntgen vizsgálatot a rendszeresen dohányzó, 40-70 éves korosztályban. Fontos azonban kiemelni, hogy sem a szűrővizsgálattal, sem a röntgen vizsgálattal nem lehet megelőzni a rák kialakulását, de esélyt adhatunk a korai felismerésre, ami nagyobb gyógyulási eredményhez vezethet.

Honnan érdemes információt gyűjteni?

Érdemes a hozzátartozóknak olyan szakemberrel beszélniük, aki segít eligazodni abban, hogy a daganatos beteggel miként lehet empatikus, de nem tolakodó módon kommunikálni. Figyelembe kell venni, hogy a helyzet a beteg és a környezete számára is megterhelő lehet lelkileg és anyagilag is. Két kulcsszó a türelem és a bizakodás.

Sokat segíthet az is, ha a betegek vagy a hozzátartozók felveszik a kapcsolatot olyan betegszervezetekkel, közösségekkel, amelyek közreműködésével megoszthatják egymással betegségük, gyógyulásuk történetét, nehézségeiket. S ezzel máris egy fontos lépést tettek abba az irányba, hogy olyan információból gazdálkodjanak, amely hiteles és ellenőrzött.

A beteg gyógyulni szeretne, a hozzátartozó pedig segíteni, ezért sokan esnek abba a csapdába, hogy az interneten fellelhető olcsó, gyors és hatásos rákellenescsodaszereknek és elméleteknek hisznek, sokszor értékes időt és pénzt pazarolva a nem bizonyított hatékonyságú kúrákra.

Nagyon fontos a hatékony terápia érdekében, hogy a beteg és orvosa között bizalmi viszony alakuljon ki. Az orvosok naprakész információval rendelkeznek a legújabb tudományos eredményekről és az új, innovatív terápiás módszerekről, így személyre szabott terápiát képesek alkalmazni. Bizalmi viszony fontos azért is, hogy a beteg merjen kérdezni, eloszlassák indokolatlan félelmeit az egyes kezeléstípusokkal (sebészeti megoldás, kemoterápia, sugárterápia, gyógyszeres kezelés stb.) kapcsolatban, hiszen a beteg gyógyulásba vetett hite segít a javulásban.

Az Európai Rákellenes Kódexről

A személyes felelősség az egészséges életmód kialakításában témájában szervezett konferenciát a Magyar Rákellenes Liga. A konferencián szó esett az Európai Rákellenes Kódexről is, ami  az Egészségügyi Világszervezeten (WHO) belül működő Nemzeti Rákkutató Ügynökség (IARC) és az Európai Bizottság közös munkája. Az idén 30 éves kiadvány a bizonyítékokon alapuló orvoslás jegyében megújult, de a célja változatlan: tájékoztatni az embereket azokról a lehetőségekről, amikkel ők maguk vagy családtagjaik tehetnek a daganatok kialakulása kockázatának csökkentése érdekében.

A kódex olyan javaslatcsomag, amelyben az életmód megváltoztatására ösztönző tanácsokat 12 pontba szedték, melyek megtartásával az évek, vagy akár évtizedek múlva fenyegető daganatos betegség kialakulásának kockázata csökkenthető:

1.      Dohányzás: amennyiben dohányzik, mielőbb szokjon le, ne fogyasszon semmiféle dohányterméket, valamint kerülje a passzív dohányzás okozta veszélyeket is! Otthonát tegye dohányfüstmentes övezetté!

2.      Egészséges testsúly: tegyen arról, hogy egészséges testsúlya legyen, ne hízzon el!

3.      Testmozgás: próbáljon minél többet mozogni, legyen minél aktívabb, ne töltsön túl sok időt ülő helyzetben!

4.      Táplálkozás: egészséges ételeket fogyasszon, iktasson be étrendjébe sok teljes kiőrlésű gabonából készült terméket, hüvelyeseket, zöldséget és gyümölcsöt. Mértékkel fogyasszon cukros vagy túl zsíros ételeket! Kerülje a feldolgozott hústermékeket, mértékkel fogyasszon vörös húsokat és magas sótartalmú ételeket!

5.      Alkohol: tartson mértéket az alkoholfogyasztásban, de az a legjobb, hogyha egyáltalán nem fogyaszt semmilyen alkoholt!

6.      Napozás, UV-terhelés: óvakodjon a túlzásba vitt napozástól, a gyermekeket fokozottan óvja a napsugárzástól, valamint használjon naptejet; mértékkel használjon szoláriumot!

7.      Szennyező anyagok: kövesse a szükséges biztonsági előírásokat és összességében is óvakodjon a rákkeltő anyagoktól (például azbeszt, benzol, levegőszennyezés, stb.), függetlenül attól, hol is tartózkodik!

8.      Sugárzás: tudakozódjon róla, hogy otthona, környezete nincs-e kitéve a természetes, magas radonsugárzásnak, ha igen, tegyen lépéseket ezen állapot csökkentésére!

9.      Szoptatás: a kismamák a szoptatással együtt csökkenthetik a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát, éppen ezért, ha csak teheti, szoptassa kisbabáját!

10.  Hormonterápia: a hormonpótló kezelések növelhetik a rák bizonyos fajtáinak kockázatát, ezért csak korlátozottan alkalmazzon ilyeneket!

11.  Védőoltások és fertőzések: gondoskodjon arról, hogy gyermekei részt vegyenek a következő oltási programokban: Hepatitis B, Humán papillomavírus (lányok).

12.  Szűrés: az életkor előrehaladtával rendszeresen vegyen részt a különféle szűrő programokban, hiszen a korai felismeréssel egyenes arányban nőhet az adott kezelés sikeressége! Szűrések: vastagbélrák (férfiak és nők), emlőrák és méhnyakrák (nők). Az 50 év feletti férfiak gondoljanak prosztatájuk egészségére!

A Kódexszel, illetve annak történetével, a kutatásokkal kapcsolatos további fontos információk itt találhatóak: https://cancer-code-europe.iarc.fr/index.php/hu/a-kodexrol

A 12 ponttal kapcsolatban további részletes információ itt áll rendelkezésére: https://cancer-code-europe.iarc.fr/index.php/hu/12-mod

 

 

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés