hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Létrejön az ország első gyermekaddiktológiai osztálya

Csütörtökön és pénteken tartják Szegeden a  Magyar Addiktológiai Társaság VIII. tematikus konferenciáját – írja az MTI.

Arany Zoltán, a szegedi Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum vezetője elmondta: csaknem száz résztvevő érkezik az ország minden részéből az előadásokra, amelyek a szenvedélybetegségekkel kapcsolatos segítségnyújtás minden elemét igyekeznek felvonultatni.  Az igazgató hozzátette: bár hivatalosan 25 éve van drogprobléma-kezelés az országban, a munkát Farkasinszky Terézia már a 70-es években megkezdte. Az ő szellemiségét követve - amely elsősorban a közösségépítésre alapoz - dolgoznak a szegedi szakemberek még ma is.

Az intézményvezető bejelentette, az elmúlt hetek sikereként könyvelhetik el, hogy jövőre építkezésbe kezdhetnek Szatymazon, létrehoznak egy rehabilitációs centrumot, amelyben a tíz felnőtt- mellett nyolc gyermekágy is lesz. Ezzel megalakul az ország első gyermekaddiktológiai osztálya. A projekt második lépcsőjeként a cél, hogy az intézményben 15-15 ágy álljon rendelkezésre a páciensek fogadására - tette hozzá.     

Az ambulanciát mintegy százan keresik fel naponta, a rehabilitációs intézetben - 6-12 hónapig - mintegy 30-an vesznek részt évente a kezelésekben; a nappali ellátásban 60-70 kliens jelenik meg; és a tájékoztató munka során is mintegy nyolcezer embert érnek el egy évben.  Munkájukban a klasszikus drogos problémák mellett megjelenik például a játékszenvedély és a számítógép-függőség kezelése, valamint a dohányzásról való leszoktatás is.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés