hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Központi kutatólaborok a Szívprogramban

Az iszkémiás szívbetegség és szívelégtelenség korai felismerését és modern terápiás lehetőségét kutatja a Nemzeti Szívprogram keretei között a Semmelweis Egyetem orvoscsoportja, négy K+F vállalkozással közösen.

A széles körben elérhető gyógyszeres és eszközös terápiás lehetőségek ellenére az iszkémiás szívbetegség és szívelégtelenség hazánkban és az Európai Unióban is az egyik leggyakoribb halálok. Ezen egészségügyi mutatók javítása elsősorban a megelőzés hatékonyságának, valamint a már kialakult kórképek kezelésének lényeges javításán keresztül érhető el – fogalmazott dr. Merkely Béla, a projekt vezetője. A Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese elmondta azt is, a Nemzeti Szívprogramban interdiszciplináris (orvostudomány, informatika, fizika) szorosan integrált transzlációs (az alapkutatástól az epidemiológia kutatásig terjedő) kutatás-fejlesztési platformot hoznak létre a Semmelweis Egyetem és négy magyar vállalkozás (Mediso Kft, Neumann Projekt Kft, Pharmahungary 2000 Kft és a TwinMed Kft) részvételével.

Az (NKFIH) támogatásával elindult Nemzeti Szívprogram célja, hogy mindennapi kórházi, klinikai gyakorlatban is hasznosuló, személyre szabott eljárásokat: diagnosztikát, prevenciót és a gyógyulást segítő innovatív megoldásokat, technológiákat hozzanak létre, vezessenek be, ezáltal csökkentve a halálos kimenetelű iszkémiás megbetegedések számát.

A most kezdődő munkafolyamat első lépéseként a Semmelweis Egyetem keretei között központi kardiovaszkuláris kutató laboratóriumok kialakítása, fejlesztése történik.  A projekt során az őssejtes diagnosztikai és terápiás eljárások, a „multiomikus” személyre szabott kardiovaszkuláris rizikóbecslés és diagnosztika, továbbá új típusú eszközös szívelégtelenség-terápiák kidolgozása és új gyógyszer-targetek azonosítása valósul meg, írja az egyetem honlapja.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés