hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Kezdj el táncolni, a zene majd megjön!

Idén lenne 150 éves a 2007-ben bezárt Lipót, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), és immár ötödik éve működik jogfolytonos utóda, az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI).

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása jelentős kapacitáscsökkentéssel járt, hiszen 849 ágyából mindössze 590-et vettek át a fővárosi kórházak. A gyermekpszichiátriának csupán 2009-ben sikerült a Heim Pál Gyermekkórház égisze alatt helyet találni, s ekkor került az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet területére a volt Tündér-hegyi részleg.

Az OPNI 204 fős orvoskarából mindössze 59-en tudtak más fővárosi intézetben állást találni, s nem alakult jobban a szakdolgozók helyzete sem. Jelentősen csökkent  Budapesten az addiktológia és a drogambulanciák óraszáma – 632-ről 108-ra – míg a járóbeteg szakellátási óraszám a korábbi 3970-ről 953-ra zuhant. 2007-ben felére csökkentették a gondozói ellátás fix díját, miközben finanszírozási rendszerét teljesítményarányossá tették.

(Magyar Idők)
(Magyar Idők)

Az ágyszám csökkenése mellett komoly  gondot okoznak az aránytalanságok. Különösen tragikus a gyermekpszichiátria  helyzete, hiszen a 8 régióból háromban egyáltalán nincs ilyen ellátási forma, miközben e korosztály érintettsége már népegészségügyi szintre jutott – adott számot az emberminisztérium frissen kinevezett új helyettes államtitkára, Cserháti Péter 2010 nyarán, a három évvel korábban kivéreztetett pszichiátria helyzetéről az Országgyűlés akkoriban Mikola István vezényletével működő egészségügyi bizottságának. Ez volt az első számvetés a pszichiátria 2007-es visszaépítés után.

Ha nem is ilyen részletesen, de sok szó esett a fenti eseményekről azon az ünnepségen, ahol szakemberek emlékeztek meg az OPNI alapításának 150., s az utódjaként működő Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) életre hívásának 5. esztendejéről. Az élet persze 2007 óta sem lett könnyebb, mint Cserháti Péter elmondta, csak 2015-ben sikerült létrehozni a gyermek addiktológiai és rehabilitációs intézetet, s ma is sokat kell dolgozni azért, hogy az Egészséges Budapest Program keretében alakuló nagy centrumok ne csak onkológiában és kardiológiában, hanem pszichiátriában is gondolkodjanak.

Az OPNI utolsó főigazgatója, Nagy Zoltán szerint a 2007-es események könyvekre elegendő tanulsággal szolgálnak. Egy társadalom humanizmusát – tette hozzá – két dologgal lehet lemérni: hogyan bánik a pszichiátriai betegekkel, s az öregekkel. Szólt a bezárást megelőző „suttogó propagandáról”, amelynek segítségével igyekeztek devalválni az intézet presztizsét, s felelevenítette azt a megalázó kanossza járást, amikor minden párt, s nem mellékesen három miniszter is megígérte: szó sincs a Lipót bezárásáról, s egyszercsak mégis lakat került rá.

A jogfolytonosságot az Országos Pszichiátriai Központ két szobája biztosította néhány évig. Kezdj el táncolni, a zene majd megjön – idézte a reményt adó mondást Németh Attila, s bár hosszan kellett táncolni, de öt évvel ezelőtt létrejött az OPAI, az új országos intézet, ahol ma már számos olyan speciális, hiánypótló ambulancia működik, mint a szexuálmedicina, a pszichoonkológia, az OCD – kényszerbetegségek, a Minnesota részleg, vagy például a drogfüggő várandós anyák gondozása, tavaly pedig elnyerték a kiváló országos intézet címet.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés