Karácsony a gyermekosztályon
Ahová a szüleikkel vagy rendőrrel érkeznek a vérző ügyfelek karácsony éjjelén az a gyermeksürgősségi ügyelet. A Népszava riportja.
Molitorisz Dániel doktor szerint nem szomorú hely ez ilyenkor: nagy ajándék az, amikor kiderül, hogy a kicsinek még sincs komoly baja.
Karácsony este nyolc óra. A Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjában, a gyermektraumatológia várójában már megint van gyerek, bár egy perce még üres volt. Az öt éves forma kisfiúnak épphogy, de vérzik az orra. Azt mondja: elesett és most ott az ajtó mögött valaki majd meggyógyítja. Amíg szólítják, elmegy kicsit játszani. Az anyja bólint, a padok mellett van a nagy asztal, azon meg mindenféle: építőkocka, kisvasút, legó. Várat épít, olyannyira belemerül, hogy szinte meg sem hallja, szólítják. Anyjának kell fölemelnie. Pár perc és megint kinn van, rohan vissza az asztalhoz befejezni, amit elkezdett. Az orra alatt fölrepedt bőrét – mint mondja – megragasztották. „Nem szabad vízbe áztatnia, vagy levennie a ragasztócsíkot egy hétig. Mehet haza, vissza karácsonyozni” - szajkózza vissza az orvos tanácsait.
Molitorisz Dániel most vette át a műszakot, a nappalos doktor épphogy beszámolt neki a megelőző 12 óráról, könnyű műszak volt, csak egy gyerek felkartörését kellett műteni. Boldog karácsonyt kívánva távozik.
„Igyekszünk gyorsan megenni az osztályon az ünnepi vacsorát és megyünk aludni” – ez a terve Molitorisz doktornak. Most van is némi szünet, egy gyerek sincs a váróban. Az orvossal fölmegyünk az osztályra.
Ott az egyetlen beteg, a törött karú, operált kisfiú már alszik, anyja mellette virraszt, vele marad éjszakára.
Az éjszakai stábhoz tartozó két nővér több évtizede dolgozik itt. Azt mondják, karácsonyi műszakra azok jönnek, akik vagy nem ünnepelik ezt az napot, vagy akiknek a gyerekei már idősebbek. Egyiküké 14, a másikuké 18 éves, s ahogy mondják, az egészségügyben dolgozók gyerekei egyébként is edzettek, belenőnek abba, hogy az ünnep nem akkor van, amikor a naptár írja, hanem amikor az apa vagy az anya hazaérkezett. „Meg lehet szokni” – állítják egybehangzóan. Nagyobb baj a bér, a csekély kereset. Ha a fiatalok úgy érzik, nem tudnak megélni a kórházi fizetségből, hiába szeretik a szakmát, elmennek. Mint az a „csupaszív” kolléganőjük, aki eleinte Szolnokról is képes volt naponta felutazni, csakhogy amikor rádöbbent, hogy a bérlet, meg a havi számlák befizetése után semmi nem marad, itt hagyta az osztályt. „Ha a mi generációnk tíz éven belül nyugdíjba megy, nem tudni ki marad.”
