hirdetés
2017. november. 21., kedd - Olivér.
hirdetés

Így kéne átszervezni a transzplantációt

A világon alig akad olyan vesetranszplantációs sebészet, amely maga követi és ellenőrzi a beteget. Perner Ferenccel a mok.hu beszélgetett.

hirdetés

Hosszú idő telt el azóta, hogy az első humán veseátültetést anya és fia között elvégezték Párizsban 1952-ben. Mivel ekkor még nem ismerték a fehérvérsejt-csoportokat, s nem volt immunszupressziós gyógyszer, a vese három hétig működött. Rá két évre Bostonban egypetéjű ikrek között hajtottak végre sikeres átültetést. Hazánkban ez említésre sem került, sőt, egy akadémikus emberkísérletnek minősítette az első, Németh András által 1962-ben Szegeden végzett átültetést, amely testvérek között történt. A következő évtizedben néhány végrehajtott átültetés titokban maradt (egyik sem volt sikeres), majd 1973-ban Miskolcon cadaver donoros átültetést végzett Pintér József – idézi fel a vesetranszplantáció történetének kezdeteit a mok.hu-nak  prof. dr. Perner Ferenc, akinek a nevéhez fűződik a hazai szervezett veseátültetés indítása.

Az összes hazai átültetés körülbelül fele zajlik a transzplantációs és sebészeti klinikán. Nemcsak a szervátültetések, a szervkivételek miatt hárul nagy teher a klinika munkatársaira, hanem a már beavatkozáson átesett betegek ellenőrzése miatt is. A betegekkel hat-nyolc nefrológus foglalkozik. Az első három hónapban hetenként kell kontrollálni a betegeket, ami naponta 120-140 beteg ellátását jelenti. Az ambuláns ellenőrzésen kívül a legnagyobb gondot az okozza, hogy bármely, a veseátültetéssel közvetlenül nem összefüggő betegség esetén ezeket a betegeket a klinikára küldik. Kezelésük során ágyat, sőt legtöbbször intenzív ágyat foglalnak, és ezzel blokkollják a sebészi-műtétes betegek ellátását, teszi hozzá Perner professzor.

Mára a transzplantáció sikere megoldhatatlan helyzetet is eredményezhet: gyakorlatilag az átültető sebészeteken kívül senki nem vállalja a transzplantált betegek kezelését. Ugyanakkor a világon alig akad olyan sebészet, amely maga követi és ellenőrzi a betegeit – hívja fel a figyelmet –, ugyanis az a gyakorlat, hogy átadják a vesebetegeket a nefrológusnak, a májbetegeket a hepatológusoknak és a többi.

– Mi nagyon szorosan és nagy szakmai pontossággal kontrolláljuk a betegeket, és amíg kevesen voltak, ez nem okozott gondot. Több kísérletet tettünk a helyzet rendezésére, de nem sikerült – teszi hozzá Perner professzor. – Úgy vélem, az lenne a megoldás, ha a transzplantációs centrumnál maradna a sebészi feladatok ellátása, míg az akkreditált osztályok nem csak küldenék a betegeket átültetésre, de fogadnák is a műtéten átesett pácienseket. Ehhez természetesen több osztály és megfelelő finanszírozás is kellene. A szervátültetés növekvő száma sok embernek reményt ad, ám egyre kevésbé képes kielégíteni a társadalom elvárását, s nemcsak a donorok hiánya miatt, hanem a szervátültetés költséges volta és lassan a szakemberek hiánya miatt sem. Szükség van a rendszer megváltoztatására, átszervezésére, ugyanis a szakma önmaga nem tudja megoldani a helyzetet.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés