hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Húszéves szülési rekord Debrecenben

Két évtizede nem volt annyi szülés a Debreceni Egyetem (DE) szülészeti és nőgyógyászati klinikáján, mint 2016-ban, közölte az egyetem sajtóirodája.

Póka Róbert professzor, a szülészeti klinika igazgatója kiemelte: klinikájukon 3024 szülés volt tavaly; legutóbb 1996-ban haladta meg a háromezret az éves szülésszám. 2016-ben 170-nel több szülés zajlott, mint egy évvel korábban, ami az országosnál magasabb, 6 százalékos növekedés.

A szülészprofesszor szerint a gyermekvállalási kedv növekedése, a klinika regionális ellátási szerepe, s a folyamatosan javuló infrastruktúra is hozzájárulhatott ahhoz, hogy több baba született az elmúlt években. Az intézményben tavaly 3147 újszülött látta meg a napvilágot: az ikerszületésekből adódóan nagyobb ez a szám, mint a szülések száma, magyarázta Póka Róbert, emlékeztetve arra, hogy harminc év után újra négyes ikrek is napvilágot láttak a debreceni klinikán.

Utóbbival kapcsolatban Póka Róbert kiemelte: az édesanya és a babák érdekében a három kislány, valamint a kisfiú programozott császármetszéssel jött a világra, de egyébként arra törekszenek, hogy a lehető legkevesebb alkalommal avatkozzanak be a természetes folyamatokba. "A császármetszések aránya tavaly és az azt megelőző három évben is 38 százalék volt, ami megegyezik az országos átlaggal".

Elmondta azt is, hogy a debreceni szülészeti klinika szakemberei nagy hangsúlyt fordítanak arra, hogy a várandósok és a szülésnél jelen lévő hozzátartozóik a lehető legkellemesebb körülmények között éljék át a szülés és a korai gyermekágyas napok élményét. A szülésznők felkészítő tanfolyamokkal segítik a gyermekváró párokat, hogy a szülés idejére a lehető legkevesebb ismeretlen tényezővel kelljen szembesülniük.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés