hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Milyen érzés meghalni? Egy VR-szoftver megmutatja

Az Embodied Labs legújabb, érzékenyítő VR-szoftverét elsősorban az egészségügyben dolgozóknak tervezte, akik a virtuális valóság segítségével a kórházba került, súlyos betegek utolsó óráit élhetik át, annak minden félelmével és megpróbáltatásaival együtt, közli a GyártásTrend.

Carrie Shaw 19 éves volt, amikor édesanyjánál előrehaladott stádiumú Alzheimer-kórt diagnosztizáltak. Az ezt követő, napi 24 órás felügyeletet és gondozást igénylő időszak alatt megélt tapasztalatai terelték az egészségügyi illusztrátori pálya irányába, majd 2016-ban néhány társával megalapította Embodied Labs nevű vállalkozását. Csapatával ma azon dolgozik, hogy a VR-technológia segítségével gyökereiben változtassa meg mindazt, ahogyan ma tanulunk vagy információt szerzünk az emberi testről és az egészségről.

A személyes élményalapú tanuláshoz pedig az interaktív média és a VR-technológia történetmesélő tulajdonságát használják. Legutóbb például egy olyan szoftvert fejlesztettek, amelyben arra a kérdésre keresik a választ, vajon hatékonyabbá teszi-e az egészségügyben dolgozók, a családtagok és az otthoni gondozást végzők munkáját, ha akár csak egy fél órára a beteg bőrébe bújhatnak, és annak szemszögéből tapasztalják mindazt, amit utolsó napjaikban át, írja a lap.

A Clay névre keresztelt, virtuális valóság programjukat egy 66 éves férfiról nevezték el, a történet narratíváját pedig arra a néhány napra építették, amely a gyógyíthatatlan rákbetegség diagnózisával való szembesüléstől kezdve a kórházi ágyon töltött utolsó pillanatokig tart. A harminc perces szimulációs szoftvert a történet alapján három részre osztották, mindben a hatékony kommunikáció fontosságát hangsúlyozzák, és az ápolók szerepét emelik ki, akiknek a beteget nemcsak gondozniuk kell életük utolsó órájában, de az életvégi állapot tüneteiről is őszintén kell tudniuk beszélni. Mindeközben a haldoklás folyamatát, a fájdalomcsillapító szervezetre gyakorolt hatásának megértését több dimenziós vizuális képelemekkel és grafikákkal mutatják be.

A fél óra alatt nagyot fordul a világ azzal, aki felveszi ezt a VR-szettet. Megtapasztalja, milyen érzés, ha az onkológusától meghallja, hogy végstádiumú tüdődaganata van, és semmilyen kezelést nem tud már tanácsolni az orvos. Ezt követően meg kell beszélnie családjával, hogy mostantól hospice-ellátásra szorul, végig kell hallgatnia a család dilemmáit, a gondozással járó konfliktusokat, és segítséget kell kérni az ápolóktól, hogy megértse, mi történik jelenleg szervezetében.

Mindeközben napról napra súlyosbodnak tünetei, szinte minden fizikai változást láthat a testén, a kézfej bőrszínének változásától kezdve, az egyre inkább elhomályosuló látáson át a hallás fokozatos elvesztéséig. Aztán a kép elmosódik, és minden végleg elcsendesedik körülötte.

(forrás: GyártásTrend)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés