hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Gyakorlati onkopszichológia

Az Országos Onkológiai Intézet Onkopszichológiai Munkacsoportja mutatkozott be a Kékgolyó Napok rendezvénysorozat újabb eseményén.

A prof. dr. Kásler Miklós főigazgató főorvos által védnökölt, és dr. Nagy Péter tudományos igazgató által szervezett programsorozat 2018 februári rendezvényén az intézetben dr. Riskó Ágnes klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta több mint két évtizedes munkája nyomán módszeresen megszervezett, és 8 éve önálló munkacsoporttá szerveződött pszichológusi team hét tagja tartott összefoglaló előadást az onkopszichológia kiemelt, a segítő hivatásúak számára gyakorlati szempontból nem megkerülhető, ugyanakkor ritkán érintett területeiről.

Dr. Kovács Péter, a pszichológusi szakmai team vezetője és az Onkodermatológiai Osztály klinikai pszichológusa mutatta be, ahogy az Onkopszichológiai Munkacsoport munkája az OOI mindennapi aktív betegellátásába integrált módon, az intézet multidiszciplináris szemléletről is tanúskodva, beépült, jelenlévővé vált és elérhető. A nagyszámú betegforgalom mellett a munkacsoport részt vesz és hozzájárul az intézet magas színvonalú tudományos munkájához, rendezvényeket és konferenciákat szervez, szakmai fórumokon vesz részt, oktat, továbbá a hazai onkopszichológia meghatározó szakmaszervezőjeként is prosperál.

Molnár Petra pszichológus az onkológiai osztályon előforduló gyakori lelki jelenségekről adott összefoglalást, Gődény Anna klinikai szakpszichológus a betegellátás mindennapi példáin felismerhető érzelmi áttételi és viszontáttételi vonatkozásokról prezentált. A szünetet követően Koncz Zsuzsa klinikai szakpszichológus a sebészeti beavatkozásokkal kapcsolatos pszichológiai jelenségekről tartott előadást, és felhívta a figyelmet a műtétre való lelki felkészülés és felkészítés fontosságára, rámutatott ezek gyakorlati megfontolásaira. Horváth Dóra klinikai szakpszichológus a sugárterápiás beavatkozásokhoz kapcsolódó, illetve az arra felkészítő edukációs intervenciók jelentőségét emelte ki és taglalta. A szakmai nap végén Gerlinger Lilla klinikai szakpszichológus a betegséghez kapcsolódó gyász és veszteségélmények érzelmi jelentőségére hívta fel a figyelmet, Peti Julianna klinikai szakpszichológus pedig a szexuális rehabilitáció pszichológiai szempontjainak fontosságát hangsúlyozta előadásában. A hét előadást a közel száz érdeklődő két ülésben, dr. Küronya Zsófia és dr. Rottek János orvosok elnöklése mellett hallgathatta meg.

Az Országos Onkológiai Intézet rendezvénysorozatának hiánypótló jellegét mutatja, hogy több mint félszáz érdeklődő érkezett külső szakmai intézményből. Győrtől Debrecenig, illetve más fővárosi kórházak és intézmények segítő hivatású dolgozói egyaránt képviseltették magukat az eseményen. A Gyakorlati Onkopszichológia elnevezésű szakmai nap az onkopszichológia hazai jelenlétének fontos mérföldköve. Az Országos Onkológiai Intézet szakmaszervező küldetésének ezen eseménye, valamint az egész rendezvénysorozat a hazai betegellátás betegfókuszú és holisztikus szemléletmódjának újabb jelentős példája.

(forrás: Országos Onkológiai Intézet)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés