hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Érteni az egészséget

Az egészségértés fejlesztését gyermekkorban kell elkezdeni, írja a Betegfókusz blogon Ficzere Andrea, az Uzsoki kórház főigazgatója.

A European Health Literacy Consortium vezetésével és az Európai Bizottság finanszírozásával készült felmérés eredményei szerint a vizsgált országok lakosságának nagy része nem megfelelő, vagy problémás egészségértéssel rendelkezik, azaz nehezen képesek feldolgozni és alkalmazni az egészséggel, a betegséggel, valamint azok kezelésével kapcsolatos információkat. Ezeken túlmenően nem igazán értik a prevenció lényegét, az egészségfejlesztés fontosságát, valamint az egészségügyi rendszer működését sem.

Az Európán kívüli fejlett országok esetében sem sokkal jobb a helyzet. Az amerikai lakosság több mint egyharmadának vannak nehézségei az egyszerűbb egészségügyi információk feldolgozásával, így például az orvos utasításainak megértésével, vagy a betegtájékoztató értelmezésével. Az amerikai kormány szerencsére időben reagált a problémára: 2010-ben nemzeti akciótervet dolgozott ki az egészségértés fejlesztése céljából (National Action Plan to Improve Health Literacy).

Nem meglepő módon a fejlődő országok vonatkozásában a legrosszabb a helyzet. Ezekben az országokban az elérhető technológia is más megoszlást mutat, mint a fejlettebb régiókban, itt ugyanis az úgynevezett ’mobile health’ rendszer mutat legnagyobb penetrációt. Az angol kifejezés a mobil és a vezeték nélküli megoldások használatát jelenti az egészségügyben. A helyi viszonyokra jellemző, hogy nemcsak az egyéb, más országokban népszerű és gyakran használt technológiáknál működik jobban az „m-health”, hanem sajnos lényegesen magasabb színvonalú, mint a helyi egészségügyi ellátórendszer. Mivel az ellátórendszer minőségét nem lehet egyik pillanatról a másikra megjavítani, a legfontosabb problémákat, ha máshogy nem megy, például m-health megoldásokkal igyekeznek orvosolni. Az úgynevezett CommCare Program Indiában például egy mobilapplikációt használva ad tanácsokat nőknek és kamaszlányoknak a menstruációs higiéniáról, a szexuálisan terjedő betegségekről, valamint a családtervezési módszerekről.

Globális szinten a World Health Organization és az International Telecommunication Union 2012-ben indított el egy úgynevezett National eHealth Strategy Toolkitet, amely azoknak az országoknak kíván segítséget nyújtani, amelyek kormányzati szinten szeretnének akciótervet kidolgozni az eHelath-re vonatkozóan. Az említett eszköztár az információs és kommunikációs technológiák egészségügyben történő implementálásához kíván segítséget nyújtani. Ugyancsak a WHO-nak köszönhető a Health Academy névre hallgató kezdeményezés, amelynek célja a betegségmegelőzés, valamint az egészségtudatosság fejlesztése Gambiában, Ghánában, Jordániában, Egyiptomban, Libanonban és a Fülöp-szigeteken. A WHO a Helath Academy kurzusaival támogatja ezekben az országokban a digitális eszközök bevezetését.

Bővebben a Betegfókusz blogon.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés