hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Eredményesebb az onkológia

12-13 százalékkal javult a rákos betegek gyógyításának eredményessége, derül ki az adatokból, amelyeket a Világgazdaság idéz.

2006 és 2013 között 12-13 százalékkal javult a rákos betegek gyógyításának eredményessége Magyarországon, de a magyar lakosság 26 százaléka még mindig valamilyen daganatos megbetegedés következtében hal meg – derül ki az Országos Onkológiai Intézet (OOI) adataiból, amelyeket a Világgazdaság idéz.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint 2015-ben az összes dagantos betegségre 176,6 milliárd forintot költöttek. Ebből az emlő rosszindulatú daganataival kapcsolatos költségekre 24,9 milliárd, az emésztőszerviekre 33,2 milliárd, míg a nyirok- és vérképzőszervi daganatokkal kapcsolatban 32,8 milliárd forintot költött az egészségbiztosító.

Több daganatos megbetegedés esetében javult a hazai halálozási statisztika, de a magyar lakosság 26 százaléka még mindig valamilyen daganatos megbetegedésben hal meg. Míg 2004-ben 2285-en haltak meg mellrákban, addig 2013-ban 2194-en, s csökkent a gyomor-, az ajak- és szájüregrák, valamint a prosztatarák miatti halálozások száma is. A hererákban, a szájüregi rákban és az emlőrákban szenvedők 70 százaléka már teljesen meggyógyítható – mondta Kásler Miklós, az OOI főigazgatója. A változás többek között az egyre modernebb sugárkezelések, az onkosebészet és az immunterápiás kezelések fejlődésének köszönhető.

Ugyanakkor a tüdő-, a húgyhólyag- és a hasnyálmirigyrákban elhunytak száma emelkedett. Magyarországon minden 100 ezer lakosból 89 tüdőrákban hal meg.

(forrás: Világgazdaság)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés