hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

80 év alattiaknál még korai a negyedik oltás az mRNS alapú vakcinákkal

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) arra a következtetésre jutott, hogy még túl korai fontolóra venni az mRNS alapú vakcinák negyedik adagjának általános alkalmazását a koronavírus ellen.

Az Európai Unió (EU) gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség közleményében azt írta, hogy az ajánlás az eddig uniós alkalmazásra ajánlott, mRNS alapú vakcinákra vonatkozik: a Pfizer/BioNTech vállalatok közös fejlesztésű, Comirnaty nevű, valamint a Moderna vállat Spikevax nevű oltóanyagára.

A negyedik adag hatásaira vonatkozóan Izraelből származó adatok azt mutatják, hogy egy második emlékeztető oltás, amelyet legalább 4 hónappal az első emlékeztető oltás után adtak be, helyreállítja az antitestszintet anélkül, hogy veszélyt jelentene az egészségre, vagy biztonsági aggályokat vetne fel. Az adatok azt is sugallják, hogy egy második emlékeztető oltás további védelmet nyújt a súlyos betegségekkel szemben, noha ennek időtartama még nem ismert, tette hozzá az EMA nyilatkozata.

A vizsgálati adatok szerint jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a harmadik oltás beadását követően a vakcinák nyújtotta védelem jelentősen csökkenne a 60 és 79 év közötti, valamint a 60 év alatti, egészséges immunrendszerű felnőtteknél. Arra sincs bizonyíték, hogy az oltóanyag negyedik adagja további védelmet biztosítana számukra, ezért általános alkalmazásuk egyelőre korai. Ha azonban a járványhelyzet megváltozna, és a fertőzési mutató emelkedne, szükség lehet egy negyedik oltás megfontolására ebben a korcsoportban, fogalmazott az EMA. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a 80 éves vagy annál idősebb felnőttek esetében az említett oltóanyagokból negyedik adagot vagy második emlékeztető oltást lehet adni.

Az uniós gyógyszerügynökség kiemelte: az új típusú koronavírus és mutánsai ellen továbbra is az oltás a leghatékonyabb módja a súlyos betegségek megelőzésének. Az ECDC és az EMA is arra ösztönzi az EU-s állampolgárokat, hogy a nemzeti ajánlásokkal összhangban oltassák be magukat mind az első és második, mind pedig az emlékeztető adagokkal.

Az EMA a helyi hatóságokkal közösen továbbra is figyelemmel kíséri az adatokat annak megállapítására, hogy az mRNS alapú vakcinákkal beoltottak körében növekszik-e a súlyos betegség kockázata, tették hozzá.

Március végéig az európai felnőttek 83 százaléka kapott két oltást, és 64 százalékuk szerzett teljes védettséget a koronavírus ellen.

MTI/Vajda János
MTI/Vajda János

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés