hirdetés
2017. november. 23., csütörtök - Kelemen, Klementina.
hirdetés

Egy napon belül, 200 műtét után

Kétszáz beavatkozás után egy napon belül haza lehet majd küldeni a betegeket, de nagy felelősség hárul az erről döntő orvosokra, közli a Népszava.

hirdetés

Most egy városi kórházban az ellátások 26 százaléka, a megyei intézményekben pedig 13 százalék olyan kezelés, amelyeknél nincs feltétlen szükség arra, hogy a páciens bent feküdjön. A gyógyulás olykor biztonságosabb a kórházon kívül, hiszen a beteg otthonában kisebb az esély a kórházi fertőzéseknek. A lapnak ugyanakkor egy sebész úgy fogalmazott: az új szabályozással a kórházak akkor járnak jól, ha „piszok jól” operáló orvosokat foglalkoztatnak, akik tűpontosan döntenek arról, hogy a műtét után 24 órával kit lehet különösebb kockázat nélkül hazaengedni. Ekkor ugyanis kevesebb költség mellett több beavatkozást végezhetnek az intézmények, feltéve, ha az még belefér a számukra engedélyezett betegellátási kvótába. Ha nem, akkor csak az üres ágyuk szaporodik.

Ma még csak akkor kapják meg a műtétért járó teljes díjat a kórházak, ha utána a beteget elég hosszan ápolták is. Weltner János sebész, egykori szakfelügyelő főorvos szerint az, hogy a páciens egy-egy beavatkozás után mikor távozik a kórházból, elsősorban betegbiztonsági kérdés. Akkor lehetne nyugodt e tekintetben mindenki, ha lenne olyan szakhatóság, amely képes ellenőrizni a szakmai szabályok betartását.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés