hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Dönthettek volna másképp – precedens értékű lehet

A jövőre nézve is aggályos határozatot hozott a Magyar Orvosi Kamara (MOK), amely előszeretettel hárítja az etikai eljárásokat azzal, hogy előbb megvárja az az orvosok ellen indított büntetőügy végét, írja a hvg.hu.

Megszüntette az etikai eljárást a Magyar Orvosi Kamara kijelölt etikai bizottsága annak a szülész-nőgyógyásznak az ügyében, aki 2003 és 2005 között összesen 88 nőt károsított meg a fővárosi Nyírő Gyula Kórház Meddőségi Centrumának főorvosaként – értesült a hvg.hu. Úgy tudják, hogy az orvost bepanaszoló magánszemély fellebbezést nyújtott be a döntés ellen. A lap szerint az etikai bizottság döntése azért is érthetetlen, mert korábban jogerős bírósági ítélet mondta ki az orvos bűnösségét; 2014-ben első fokon 1,8 millió forint pénzbüntetésre és 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mert pénzt kért el betegeitől OEP-finanszírozott beavatkozásokért, azt a látszatot keltve, hogy magánrendelésen látják el őket. A vád szerint így az évek alatt több millió forinttal károsította meg a betegeket. Másodfokon ugyan elengedték a felfüggesztett börtönbüntetést, de az 1,8 milliós pénzbüntetést helyben hagyta a tavaly decemberi ítélet.

Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Magánszféra-projektjének vezetője szerint korántsem egyszerű a helyzet; 2007-ben, amikor az orvosi kamarától az ÁNTSZ-hez kerültek az etikai ügyek, a kamarának le kellett zárnia az összes folyamatban lévő eljárást, erre a határozat is kitér. Amikor aztán 2011-ben az Orbán-kormány "visszacsinálta" ezt az intézkedést, akkor is csak arról rendelkeztek, hogy mi történjen a folyamatban lévő eljárásokkal. Arról viszont már nem szól a szabály, hogy mi legyen azokkal az etikai ügyekkel, amik a változás előtti időszakra vonatkoznak, de utána indítják meg őket.

Itt is ez a helyzet: 2006 óta már a harmadik etikai szabályzat van hatályban, és nem világos, hogy melyiket kellene alkalmazni, ha egyáltalán lehet bármelyiket. A TASZ szakértője szerint az etikai bizottságnak itt arról kellett döntenie, hogy fellép az etikai szabály megsértése miatt – ami a dolga lenne –, vagy a szabályozás pontatlansága miatt kibújik ez alól. Végül utóbbi történt, de "ha bizottság egy kicsit bátrabb, akkor áthidalhatta volna ezt a joghézagot, úgy, hogy a 2007-ig hatályos etikai kódex alapján dönt az orvosról", magyarázta.

Asbóth szerint akár precedensértékű is lehet az eset, mivel feltételezhetően nem sok orvos járt eddig ugyanígy, tekintve, hogy amúgy is kevés büntetőeljárás indul orvosok ellen. Az ügyben a bíróság mondhatja ki a végső szót, tette hozzá.

(forrás: hvg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés