hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.
hirdetés

Az új irányelvektől az Immunizációs Agendáig

Kásler Miklós Életközelben című Facebook videósorozatában adott tájékoztatást a WHO európai regionális igazgatójával történt találkozó részleteiről is.

A miniszter a WHO európai regionális igazgatójával történt találkozóról elmondta: Hans Kluge rendkívüli teljesítménynek nevezte a vakcinák beszerzésének tempóját és önmagában azt a döntést, hogy Magyarország ezen a területen lépett. A WHO európai regionális igazgató nagyra becsülte a környező országok nyújtott segítséget – tette hozzá a miniszter, jelezve: Magyarország Szerbiának és Montenegróinak is segítséget nyújtott a koronavírus-járványban.

A megbeszélésen szóba került a hazai alapellátás rendkívüli módon történt megerősítése, az 5 nemzeti egészségügyi program, ami most már a járványügyi 6. programmal kiegészült, illetve a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia nemzetközi jelentősége. A belga szakember ezeket úttörőnek és rendkívül nagy jelentőségűnek tartja, írja a tárca közleményében. A szerint Kásler Miklós azt is közölte, hogy Magyarország csatlakozott az Immunizációs Agenda 2030 elnevezésű nemzetközi programhoz. Ezt azért tettük, mert az oltásoknak rendkívüli a jelentősége. Magyarország az oltások tekintetében világhatalom. 13 kötelező oltás van, ami sehol a világon nincs. Magyar emberek millióit mentettük meg az elmúlt évtizedekben, és ez a program nem ér véget, hiszen a kislányokat érintő HPV ellenes vakcináció elindult 2-3 éve, és 1 évvel ezelőtt kiterjesztettük a fiúkra is – mondta a miniszter.

Az Immunizációs Agenda 2030 jövőbe mutató program, mert nem lehet kizárni azt sem, hogy újabb és újabb járványok jelentkeznek. Erre az országnak fel kell készülnie – tette hozzá.

A tárcavezető kezdeményezte a gyermekkori diabetesz kezeléséről szóló szakmai irányelv elkészítését, mely hiánypótló. Kásler Miklós részleteiben adott tájékoztatást, miszerint: Összeállítottuk ennek a betegségcsoportnak a teljes kezelési és diagnosztikai sorrendjét. A gyermekkori diabétesz kezeléséről közölte: 3800 gyermek az 1-es típusú és 400-700 gyermek a 2-es típusú cukorbetegek csoportjába tartozik. A diabétesznek különös jelentősége van. A pandémia kiválóan bizonyította azt, hogy a magas vérnyomás, cukorbetegség, túlsúly, daganatos betegségek, immunhiányos állapotok mennyivel rontják a beteg esélyeit – hangsúlyozta a miniszter.

Facebook-bejegyzésében arra is kitér, hogy az ízületek deformitásával és destrukciójával járó rheumatoid arthritis mintegy 50 ezer magyar embert érintő autoimmun krónikus sokízületi gyulladás. Az új egészségügyi szakmai irányelv a fájdalmas mozgáskorlátozottsággal és rokkantsággal érintett betegek ellátásának minőségét javítja majd.

(forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma, MTI-OS, Facebook)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés