hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Az ügyeletes orvos és a beteg felelősségét mondta ki a bíróság

Két orvost próbára bocsátott, egyet felmentett első fokon a bíróság a pécsi vakbélműtét-perben.

A Pécsi Járásbíróság csütörtöki ítélete szerint a húszéves fiatalember halála előtt néhány nappal hasi görcsökre, hányásra és hasmenésre panaszkodva 2010. július 19-én ment be a Pécsi Tudományegyetem sürgősségi klinikájának ambulanciájára, ahol vérvételt követően gyulladást diagnosztizáltak nála. Azzal bocsátották el, hogy diétázzon, mert a tünetei gyomorbélhurutra utalnak, másnap jelentkezzen a háziorvosánál, valamint menjen el újabb vérvételre is.

A beteg ennek nem tett eleget, erősödő fájdalmai miatt ugyanakkor július 22-én visszatért az intézménybe. Ott kétszer is megoperálták, de belehalt a perforálódott vakbél okozta fertőzésbe.

Makkai Zsolt bíró az ambulancián ügyelő rezidenst és belgyógyász szakorvost két, illetve három év próbára bocsátotta halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt, a beteget megoperáló sebész főorvost azonban bűncselekmény hiányában felmentette a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vádja alól.

Az indoklás szerint a rezidens és a belgyógyász azért volt gondatlan, mert nem vizsgálta meg a páciens vakbelét, és - a feladatellátási rendet megszegve - szakorvosi ellátás nélkül küldte őt haza. Ha nem így döntenek, lehetőség lett volna sebészeti konzílium összehívására, a beteg felvételére és megfigyelésére, a diagnózis gyorsabb megállapítására és a mielőbbi operációra. Mindez növelte volna a páciens életben maradásának, gyógyulásának esélyét.

A bíró rámutatott: amikor a fiatalember később a sebész főorvoshoz és a műtétet szakszerűen végző csapatához került, a testében már olyan előrehaladott gyulladásos folyamatok voltak, amelyek miatt tulajdonképpen menthetetlenné vált. Vagyis a sebész tevékenysége és a sértett halála között nem volt ok-okozati összefüggés.

Makkai Zsolt a büntetés kiszabásánál nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a beteg nem követte az egyébként az ambuláns jelentésben is rögzített orvosi előírásokat, ennek a magatartásnak jelentős szerepe volt a halálában.

Az ügyész a rezidens és a belgyógyász esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása, a sebész esetében pedig a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett. Az első- és másodrendű vádlott a felmentését kérte.

A pécsi vakbélműtétper másodfokon a Pécsi Törvényszéken folytatódik. Az elhunyt fiatalember édesapja, ismert pécsi vendéglátós az ítélethirdetés után azt mondta: "botrányosnak" tartja a döntést, amely miatt "sokaknak kellene szégyellniük magukat" – írja tudósításában az MTI.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés