hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

A WHO szerint egyelőre nem kell harmadik oltás

A harmadik, a vakcina hatékonyságát fokozó oltás tekintetében megosztottak az egészségügyi szakértők, írja a 168.hu.

Nem áll rendelkezésünkre egyelőre olyan információ, aminek alapján meg tudnám mondani, szükség lesz-e harmadik oltásra, vagy sem – mondta egy internetes interjúban nemrég Soumya Swaminathan, a WHO vezető tudósa. – Folynak az ezzel kapcsolatos vizsgálatok.

A javaslat a harmadik oltásra a tudós szerint azért is korai, mert csak sokan most kapták az első oltásukat – vagy még azt sem. A különösen veszélyeztetett csoportba tartozók esetében legkorábban év vége fele áll rendelkezésre majd olyan adat, amiből a WHO ki tudja majd alakítani az álláspontját.

A philadelphiai Gyerekkórház Oltási Képzési Központjának igazgatója, Paul Offit szerint a vakcinák most arra jók, hogy megvédjék az embereket a súlyosabb tünetekről. Aki megkapta az oltását, számíthat rá, hogy a szervezete könnyebben megbirkózik a vírussal és nem kell kórházba szállítani, vagy lélegeztetni. – Valószínűleg emlékeztető oltásra lesz szükség minden harmadik, vagy ötödik évben – mondta az orvos a STAT biotech podcastban. Paul Offit véleménye az, hogy a vakcinák kombinálása hosszabb immunitást és enyhébb tüneteket eredményez.

A WHO tudósa, Swaminathan szerint ugyanakkor a brit, a spanyol és a német minták azt mutatják, hogy a „koktél”-megoldás (azaz két különböző vakcina beadása egymás után) több fájdalmat, lázat és mellékhatást okoz az oltottaknál, mint amikor ugyanazzal a fajta vakcinával oltják őket. Viszont a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy az emberi szervezet több vírusblokkoló antitestet és vírusölő fehérvérsejtet termel, ha így oltják, írja a 168.hu.

(forrás: 168.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés