A Székely-ügy sebészi szemmel
Az hibázik, aki nem ismeri fel, hol ér véget a tudása, mondta Haán András, az Országos Kardiológiai Intézet nyugalmazott főorvosa, Székely László elbocsátott szívsebész egykori főnöke a Népszavának.
Már másfél hónapja van munka nélkül Székely László szívsebész, akit szeptember közepén műszakkezdés előtt küldtek el az Országos Kardiológiai Intézetből. Az indok az volt, hogy hat hónappal korábban egy műtéthez, külső közreműködő orvost hívott. Egyetért az elbocsátással?
Nem, sőt nem is értem, hogy a főigazgató-helyettes, aki most megbízott vezetőként irányítja az intézményt, honnan vette a szakmai bátorságot arra, hogy a főorvost elküldje és az általa végzett speciális szaktudást igénylő műtéteket leállítsa. S ezzel kockázatnak tegyen ki betegeket. Székely László főorvos ugyanis nem kábítószeres állapotban, vagy netán részegen veszélyeztette a rábízottak életét – amiért esetleg indokolt lehet az azonnali felfüggesztés, elbocsátás. Hanem éppen ellenkezőleg, amit tett, azt a beteg érdekében, az élete védelmében tette. Amikor egy márciusi műtét közben észrevette, hogy baj van, ráadásul olyan a helyzet, amit maga már nem képes uralni, azonnal konzíliumot hívott, segítséget kért, majd más kollégákkal közösen megoldotta a problémát. Ezért nem ellehetetlenítés, hanem a jó vezetőtől kézfogás, elismerés járt volna. Noha valamennyi egyetemen más szövege van az orvosi eskünek, de valamennyiben kiemelt helyen szerepel: a beteg üdve a legfőbb törvény valamint, hogy az orvos kollégákat megbecsülés illeti meg. Ebben a kusza ügyben a megbízott főigazgató többek között ezeket is figyelmen kívül hagyta, és mindenféle mondvacsinált okokra hivatkozik. Székely László „büntetése”, fordítottan arányos a történésekkel.
Azt mondja, az orvos kénye-kedve szerint fölülírhatja az adott betegség kezelésével kapcsolatos eljárásrendet?
A műtét közben váratlanul felmerült helyzetekre nincs protokoll. Az eljárásrend a betegségek kezelésről szól, az egy keret, amihez elvben igazodni kell, de ha szövődmény van, a beteg életét kell menteni, a leírt szabálynak a dolgok e fázisában már nincs sok értelme. Ha az orvos mindig minden helyzetben ragaszkodik a protokollhoz a betegek legalább ötödének nem lehetne megfelelő életminőséget biztosítani. Az eljárásrend egy egyértelmű helyzetre vonatkozik. A jó protokoll általában engedi, hogy az orvos bizonyos dolgokat ne tartson be, és használhassa az innovatív eljárásokat is.
Azt sem tartja elfogadhatatlannak, hogy a beteg szívműtétre készül és mire felébred nemcsak a szívbillentyűje újul meg, de az egyik mellében a szilikont is kicserélték?
Nem, ha a beteg érdeke azt kívánja. Az orvosnak mindig az adott történésnek megfelelően kell a műtőben döntést hoznia, mondom ezt kétezer nagyobb szívműtéttel a hátam mögött. (...)
