hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Hospice

A halál megszelidítői

A betegségük végső stádiumába érkezettek, a gyógyíthatatlannak minősítettek végnapjainak megkönnyítésére az utóbbi négy évtizedben alakultak világszerte a hospice-szolgálatok. Az élettől való búcsút családi környezetben szeretnék könnyebbé és emberhez méltóvá tenni a szolgálatra fölesküdtek, például a Magyar Hospice Alapítvány munkatársai.

A hospice alapgondolata Angliából származik, 1967-ből. Azóta a gondolat szárnyra kapott, és elterjedt a világ minden részén. Magyarországon a nemrég elhunyt Polcz Alaine, a neves pszichológus és író hozta létre a Magyar Hospice Alapítványt, mely 1991 óta végzi a súlyos rákbetegek otthoni, majd intézeti gondozását.
Az alapítók közt volt dr. Muszbek Katalin, aki most az alapítvány igazgatói tisztét tölti be. Vele beszélgettünk erről a nagyszerű szolgálatról, mely a végső stádiumnak nevezett életszakasz nehéz napjait, pillanatait igyekszik elviselhetővé tenni a beteg és környezete számára.
– Többféle feladatot látunk el. Egyrészt a betegek otthonában végeznek munkatársaink szakszerű ápolási tevékenységet, másrészt lelki támogatást is nyújtunk azzal a céllal, hogy a család együtt maradhasson ebben a mindannyiuk számára kritikus időszakban. Tevékenységünk a Budapest Hospice Ház létrejöttével szélesedett ki, mert ezzel lehetőség nyílt rá, hogy ambuláns szolgáltatásaink már a betegség jelentkezésekor rendelkezésre álljanak – mind a betegeknek, mind pedig a hozzátartozóknak. Ezzel megvalósul – Magyarországon elsőként – az önállóan működő, a gyógyíthatatlan betegek számára teljes körű ellátást biztosító rendszer. Minden ellátás ingyenes, az alapítvány valamennyi szolgáltatása térítésmentes. Daganatos betegségben, autoimmun megbetegedésben vagy krónikus degeneratív betegségben szenvedő, gyógyító kezelésben már nem részesülő betegeknek tudunk segíteni. Az ellátás feltétele, hogy a család folyamatosan részt vegyen a beteg gondozásában, felügyeletet vállalni, egyedülállót gondozni nem tudunk otthonukban – foglalja össze tevékenységük célját és feltételeit az igazgató főorvos.
Ezt az embert próbáló feladatot csak igazi csapatmunkában lehet ellátni. A hospice orvostól és ápolótól kezdve a pszichológusig, gyógytornászig, szociális munkásig, lelkészig és önkéntes segítőkig sokan vesznek részt benne, hogy levegyék a testi és lelki terhek egy részét a betegről és a családról.
– Célunk, hogy a betegek elkerüljék a kórházi tartózkodást a végső időszakban, amikor már nincs lehetőség a gyógyításukra. Ha szükséges, akkor 10 ágyas fekvőbeteg részlegünkben helyezzük el őket, ha már részesültek otthoni hospice ápolásban, tehát nem közvetlenül a kórházi ágyról kerülnek hozzánk. Itt holisztikus szemlélet alapján dolgozunk, a test és lélek együttes támogatását adjuk meg a betegnek. Rehabilitációs csoport is működik a Hospice Házban, mely kreatív és kulturális programokkal várja a daganatos betegeket, akik könnyebben töltik sorstársaikkal az időt. A gondozás központjában az életminőség megőrzése áll. Magyarországon összesen kétszáz kórházi ágyon történik hospice gondozás, ami a 30 otthonápoló szervezet mellett is nagyon kevés. A fővárosban hajléktalan betegnek is mindig fenntartunk legalább egy helyet, hiszen ők a legrászorultabbak, nincs otthonuk – mondja az igazgató főorvosnő.
Lehet-e minőségi életről beszélni halálközelben? A hospice szolgálat odaadó munkatársai megtesznek minden tőlük telhetőt azért, hogy a kérdésre „igen” legyen a válasz.

 

Leopold Györgyi, MTI

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés