hirdetés
2017. november. 23., csütörtök - Kelemen, Klementina.
hirdetés

A gyermeksuttogó

Sokan csak Gyermeksuttogóként emlegetik. Dr. Kőnig Róbert gyermeksebésznél, akinek van ideje és türelme a gyerekekhez, az NLCafé járt.

hirdetés

Gyermekközpontúbb környezetben szeretnék dolgozni, ennyi a titok. Édesanyám gyermekgyógyász és háziorvos, tőle nagyon sokat tanultam, és elhatároztam, hogy a munkahelyemen is bevezetem ezeket a fortélyokat. Nekem sokkal könnyebb úgy dolgoznom, ha a gyerek megnyugszik, mosolyog, és ezáltal a szülők is sokkal nyugodtabbak lesznek.  Két évig Angliában dolgoztam, ott ez megszokott, sokat tanultam, és még mindig folyamatosan járok ki ügyelni. Megváltoztatni nem tudom a környezetemet, de példát mutatni nagyon fontos.

Az a hitvallásom, hogy én nem a beteggel foglalkozom, hanem a gyerekkel, és az az elsődleges célom, hogy jól érezzék magukat, minden vizsgálat előtt arra szánok másfél percet, hogy elnyerjem a bizalmukat – meséli Kőnig Róbert az NLCafénak.

Az a tapasztalatom, hogy a pánikban lévő szülő is megnyugszik, ha látja, hogyan dolgozom, és nem engedem el a kezét a gyereknek a műtét után sem.

Igyekszem betartani  A kis herceg örök érvényű mondását: „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” Próbálom úgy intézni, hogy a későbbi kontrollvizsgálatokra is hozzám jöjjön a gyerek, tartjuk a kapcsolatot, engem bármikor fel lehet hívni mobilon, vagy lehet írni Facebookon. Néha persze nem könnyű a gyerekekkel, a kétévesek különösen kemény diók, főleg, ha megmakacsolják magukat, de türelemmel és jókedvvel azért őket is el lehet varázsolni. A vizsgálat végén általában azt is megkérdezem, hogy jössz-e máskor is hozzám, és az igenlő válaszok megnyugtatnak. Egyébként én ezt a bánásmódot láttam a főnökömtől is, akit nagyon jó példaképnek tartok, az anyukám mellett ő volt a másik, akitől sokat tanultam a gyerekekkel való munkáról, kapcsolatról.

Robi szerint a magyar egészségüggyel kapcsolatban divat lett csak a rossz dolgokat észrevenni és kiemelni, pedig ettől csak megsokszorozódik a stressz, és elsiklunk azok felett, ami igenis jó. Például az, hogy jó szakemberek dolgoznak a kórházakban, még akkor is, ha a körülmények nem rózsásak. A gyermeksebész szerint egy angliai kórházban sem sokkal különb a környezet, inkább az emberek hozzáállása más a dolgokhoz.

„Az én fegyverem a humor. Látom a rossz dolgokat, de inkább próbálok jókat teremteni és megoldani a nehézségeket, ez legtöbbször jobban megy mosolyogva. Türelmetlenül sosem beszélgetek a szülőkkel, inkább egy másik időpontot javasolok, amikor nem a műtőből estem ki, nem rohanok, vagy nem vagyok hulla. Gyakran előfordul, hogy az interneten olvasott kész diagnózisokkal állnak elém, ez persze bosszant, de igyekszem jól kezelni. Fontos, hogy a gyógyítás mellett a szülőre és a gyerekre is elegendő időt szánjak, és feltehessék az összes kérdésüket, amire igyekszem válaszolni. Régen sokszor láttam a kollégák tekintetén, hogy feleslegesnek tartják, amit csinálok, és azt gondolják magukban, hogy majd úgyis beleun. Szerencsére ez nem így történt!”

Kőnig doktor betegei mindig kapnak ajándékot, ami általában egy plüssjáték, ezeket a szülők hozzák be a kórházba az orvosnak, hogy legyen mit adnia ajándékba a gyerekeknek. Ez már hagyomány nála, és reméli, hogy sok orvos csinálja hasonlóan, vagy tanul a példájából. És akkor mindenkinek jobb lesz, sőt talán az orvoslás megítélése is változik majd…

(forrás: Nők Lapja Café)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés