hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

400 ezer életévet vesz el a rák

Önmagában ugyan örvendetes, hogy új szervezett szűrővizsgálatokat vezetnének be, de a mélyben sokkal súlyosabb gondok vannak, írja a 24.hu.

Pontosan nem lehet tudni, hogy a daganatos betegségekben elhunytak közül hányan lettek volna kezelhetők, ha még a betegség egy korai szakaszában orvoshoz fordulnak, vagy hányan lettek volna megmenthetők hatékonyabb egészségügyi ellátással. Ám abban egyetértett minden orvos, akivel beszéltünk, hogy az elégtelen egészségügyi szolgáltatások és az egyéni felelőtlenség együttesen okozza, hogy Magyarországon olyanok is sokan meghalnak rákos megbetegedésekben, akik egyébként menthetők lennének.

Az Emmi által berendelt, nemrég elkészült Magyar Nemzeti Rákellenes Program is jelzi, hogy ez nagyon rossz jövő felé vezet: az elkövetkezendő években 1000 fiú újszülöttből 313, ugyanennyi lányból pedig 149 még 75 éves kora előtt rosszindulatú daganat miatt hal meg. Azt pedig a KSH halálokokról szóló tanulmányából tudható, hogy mára a daganatos halálozások okozzák a legtöbb elvesztett életévet a férfiak körében, illetve a női mortalitásban is messze a legveszélyesebb idő előtti haláloknak számítanak. A statisztikai hivatal számítása szerint 2012-ben százezer főre számítva a férfiak 2325, a nők 1468 évet veszítettek el összesen az életükből daganatok miatt.

A nemzetközi sztenderdeknek megfelelően potenciális 70 éves életkorral számol a KSH, azaz úgy fordítható le ez az adat, hogy százezer, a 70. életévét meg nem élő magyar majdnem 4000 évet veszít el az életéből daganatos megbetegedések miatt. Ez a teljes országra számítva körülbelül 400 ezer év: ennyivel rövidíti meg a rák a magyarok életét.

Nem véletlen tehát, hogy a korábban az Onkológiai Intézetet vezető új emberminiszter, Kásler Miklós már minisztersége kezdetén igyekszik kiszélesíteni a különféle szűrővizsgálatok körét. Szinte biztosra vehető, hogy hamarosan – akár már az idén – elindulhat a vastagbélrák-szűrőprogram. Jó kérdés, hogy ennek megvalósításához kap-e Kásler elég pénzt, labort, szakembert.

De a nem minden daganatos megbetegedésre kiterjedt szervezett szűrőprogramok hiánya, és az, hogy ezekre nem is járnak el az emberek, még nem magyarázzák azt, hogy miért vannak sokan olyanok, akik már csak akkor tudják meg, hogy rákosak, amikor lényegében már mindegy.

A korai felismerés persze kiemelten fontos, de a Rákellenes Liga elnöke, és a 24.hu által megkérdezett orvosok is hangsúlyozták, hogy minden a megelőzéssel kezdődik. Az Európai Rákellenes Kódex tételesen felsorolja, hogy miként csökkentheti valaki a rák kialakulásának kockázatát. A különböző felmérések szerint sem túl egészségtudatos nép a magyar, ezért orvoshoz sem fordulnak időben, amikor valami szokatlant tapasztalnak. Több orvos mondta, hogy sokszor előfordul a praxisuk alatt, hogy már kézzel is jól tapintható, hatalmas daganatokat találnak, amelyeket a beteg is biztosan kitapintott már régen.

A magyar egészségügyet ismerve nem szokatlan, ha valaki messziről elkerüli az egész rendszert, még ha ezzel veszélyezteti is a saját életét. Azt több orvos is elismerte, hogy a túlterheltség miatt és egyszerű hibaként is félrediagnosztizálhatnak valakit, és ilyenkor sok felesleges idő megy el felesleges vizsgálatokkal. Üdvözlendő a néhány éve bevezetett, daganatgyanú esetén két héten belül elvégzendő képalkotó vizsgálatra vonatkozó rendelet, azonban a radiológiai kapacitások túlterheltsége miatt ez a gyakorlatban nehezen tartható – állította egy orvos. Többen hibaként hozták fel, hogy ez a szabály csak a daganat „alapos gyanújára” vonatkozik, de a legtöbbször csak nem specifikus tünetek vannak, így sok beteg kimarad a szórásból.

Az ilyen tünetek kivizsgálása pedig szakorvosi vizsgálatokat jelent, és azt jól tudjuk, hogy ez Magyarországon akár több hónapos előjegyzéseket is jelenthet. Ez pedig könnyen a beteg elvesztéséhez vezethet.

(forrás: 24.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés