hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Visszalépett a Nemzetközi Oltóközpont Kft.

A Nemzetközi Oltóközpont magán-egészségügyi cég 5 ezer forintos előfoglalási díjat kért és oltást ígért korábban az érintetteknek. Most visszautalják a pénzt, közli a Napi.hu.

A változó jogi környezethez igazodva visszautalja a teljes befizetett összeget minden érintettnek, ugyanakkor továbbra is mindent megtesz azért, hogy oltással segítse a koronavírus-járvány elleni védekezést, közölte a Nemzetközi Oltóközpont Kft.

"Vannak helyzetek, amikor a szűkebb értelemben vett szervezési szempontokat felülírja az élet. Most ez történt. Bár eddigi rendszerünket így szakmai logika mentén építettük fel, be kell látnunk, hogy az a továbbiakban meglévő formájában nem tartható fenn", mondta Kámány Roland, a Nemzetközi Oltóközpont Kft. ügyvezetője.

A társaság közleménye szerint a kezdeményezés 2020 augusztusában született, ám március 23-án megszüntetik az előregisztrációt. Egy héten belül minden érdeklődőnek visszafizetik az előfoglalás díját, és a továbbiakban efféle anyagi ösztönzők nélkül kezelik a várólistát, amit egyben lezárnak, írja a lap.

(forrás: Napi.hu)
hirdetés

Könyveink