hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Válogatnak a rákbetegek között

A családok éve koncepciójával magyarázza a kormányzat azt, hogy miért csak egyes onkológiai betegségek jogosítanak adókedvezményre egy friss módosítás nyomán, írja a Népszava.

A minimálbér öt százalékának megfelelő összegű adókedvezményre jogosultak mindazok, akik súlyos fogyatékosságot jelentő betegségük mellett is dolgoznak. Ez idén havonta 7450, évente kereken 90 ezer forintot jelenthet. Az erről szóló kormányrendelet 18 olyan betegségcsoportot – összesen hétszáz betegséget – határoz meg, amelyek esetén érvényesíthető az adókedvezmény. A kedvezményre jogosító betegségek közé tartozik egyebek mellett a hallás, a látás fogyatékossága, a mentális viselkedészavarok különböző fajtái, a mozgásszervi fogyatékosság több fajtája, a különböző immunbetegségek, az emésztőrendszer megbetegedései, valamint az anyagcsere-betegségek, így például az 1-es és 2-es cukorbetegség egyes esetei.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár kizárólag a kormányzati sajtónak szóló kisebb kampányrendezvényen személyesen jelentette be: bővítették ezt a listát, remélve, hogy mind többen élnek majd ezzel az adókedvezménnyel. Ezek a változtatások teremtettek ellentmondásos helyzetet.

– Örülünk az adókedvezmény kiterjesztésének, viszont nem értjük, mi alapján döntötték el, hogy egy prosztatarákos vagy emlőrákos betegnek jár adókedvezmény, de a vastagbélrákos vagy tüdőrákos betegnek nem, csak ha már agyi vagy csontáttétei vannak, esetleg sztómával él – reagált Kalotay Gábor, a daganatos betegeket összefogó Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke. Hozzátette: egy rosszindulatú daganatos betegség diagnózisa minden családot megterhel fizikailag, érzelmileg és anyagilag egyaránt, elfogadhatatlan, hogy különbséget tegyenek rákbeteg és rákbeteg között, erre nem is talál logikus magyarázatot. Kalotay Gábor megjegyezte: a Gyógyulj Velünk Egyesület kezdeményezi a minisztériumnál, hogy minden rákbetegnek járjon az adókedvezmény, függetlenül a rák megjelenési formájától.

A lap kérdésére, hogy mi alapján nevesítették a kedvezményezett betegségeket, és mások miért maradtak le a listáról, a szaktárca sajtóosztálya azt válaszolta: lakossági megkeresés alapján merült fel a lista bővítése az emlő, a méhnyak, a petefészek, a prosztata és a here rákjaival, valamint az endometriosis-al. Mint írták: „a melléklet bővítése a fenti hat egészséget, reproduktivitást súlyosan érintő kórképpel illeszkedik a Kormány Családok Éve koncepciójához.” Megjegyezték, hogy az adókedvezményre jogosító kormányrendelet átfogó felülvizsgálatára még az idén sor kerülhet.

A teljes cikk

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink