hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki meg akart vesztegetni egy főorvost

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt egy 55 éves nővel szemben, aki azért, hogy balesetbiztosítás címén több milliós összeghez juthasson, megpróbált megvesztegetni egy főorvost.

A főügyészség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő vádlott az édesapja kezelése miatt került kapcsolatba az egri kórházzal, ahol idős felmenője 2020 tavaszán betegségben meghalt. Az elhunyt rendelkezett egy évekkel azelőtt megkötött balesetbiztosítással, amely azt tartalmazta, hogy a lányát mintegy húszmillió forint illeti meg, ha a rendelkező balesetben hal meg.

A nő a biztosítási összeg jogosulatlan megszerzése érdekében szánta el magát a bűncselekmény elkövetésére, néhány nappal a haláleset után vette fel telefonon a kapcsolatot az apját ápoló kórházi osztály vezetőjével.

Az ügyészség szerint a főorvos ekkor korrekt tájékoztatást adott számára arról, hogy a beteg elhunytában baleseti tényezők nem játszottak szerepet, mint azt az összes kezelési dokumentum és a halottvizsgálati bizonyítvány is igazolja. A nő végül felajánlotta, hogy hajlandó kétmillió forintot fizetni a szóban forgó orvosi iratok meghamisításáért.

Ezt a főorvos határozottan visszautasította, de így sem tudta távol tartani magától az asszonyt, aki rövidesen személyesen jelent meg az irodájában azért, hogy immár négymillió forintot ígérjen, ezúttal is hiába, a hamis adattartalommal kiállított közokiratokért.

A Heves Megyei Főügyészség a nőt gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettével, valamint közokirat-hamisítás előkészületének vétségével vádolja. A főügyészség a vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben. Az ügyben első fokon az Egri Törvényszék hoz majd ítéletet, áll az ügyészségi közleményben.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink